RETRO RÁDIÓ

Levágott kezű emberek is megjelenthetnek Nagy-Britanniában!

Levágott kezű emberek is megjelenthetnek Nagy-Britanniában!
SZM
Szerző
SZM
Létrehozva2018. 02. 10. 21:30

Ha legalizálják a saría bíróságokat. A brit politika csapdába került. Az sem jó, ha betiltják, az sem jó, ha engedélyezik azokat.

Bombahírként tálalta a Breibart azt a jelentést, amelyből kiderült, hogy a brit hatóságoknak fogalmuk sincs arról, hogy pontosan hány, úgynevezett saría bíróság működik jelenleg Nagy-Britanniában.

A belügyminisztérium által készített anyag szerint ezek száma 30 és 85 közé tehető. Legtöbbjük olyan központi városban működik, mint London, Birmingham, Bradford vagy Dewsbury.

A jelentés azt javasolja, hogy az iszlám házasságot ismerje el a brit polgári jog, hogy a válás esetén a muzulmán nők választhassanak a brit vagy a saría-tanácsok joghatósága között.

Ami a legmegdöbbenőbb. hogy

a dokumentum határozottan ellenzi a saría bíróságok betiltását, mivel abban az esetben ezek a szervezetek illegalitásba vonulnának, de továbbra is a hatóságok orra előtt végeznék tevékenységüket.

Ez viszont azt jelenti, hogy törvényesíteni kellene a saría bíróságokat olyan módon, hogy a saría bíróságok határozatai nem lennének hatással a polgári törvényekre.

Ugyanakkor, mivel ezek a testületek felsőbbrendűnek tartják magukat, a jelentés arra is utal, hogy szükség lenne a bíróként eljáró imámok “önszabályozására” is...Habár az írásos anyag csak néhány napja jelent meg, muzulmán jogtudósok máris tiltakoztak ellene.

Az biztos, hogy ha a brit törvényhozók hivatalos rangra emelik, legalizálják a saría bíróságokat illetve azok döntéseit, azzal nagyon sokat segítenek a brittel párhuzamosan berendezkedő iszlám társadalomnak.

Nem beszélve arról, hogy ezzel elismernék mindazt, amit a saría jelent. A saría törvény szerint ugyanis nincs vallásszabadság, nincs szólásszabadság, nincs szabad véleményalkotás, nincs művészi szabadság, nincs sajtószabadság és nincs egyenlőség. A nem
muszlimok, azaz a kafírok, soha nem egyenlők a muzulmánokkal és például csak a muszlimok viselhetnek fegyvert...

Ha pedig tolvajok kerülnek a saría bíróság elé és az a kezük
levágására ítéli őket /ami az iszlám országokban igen gyakori/, azt a brit jóléti és demokratikus állam sem megakadályozni, sem meg nem történtté nem tudná tenni...

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.