RETRO RÁDIÓ

Veronai tragédia, így emlékeznek a buszbaleset áldozataira

Veronai tragédia, így emlékeznek a buszbaleset áldozataira
ripost
Szerző
ripost
Létrehozva2018. 01. 20. 18:30

Tavaly, január 20-a éjjelén történt az a súlyos buszbaleset, amelyben tizenheten vesztették életüket.

Január 20-án, szombaton a veronai Sant'Anastasia templomban bemutatott misével emlékeztek meg az olaszországi hatóságok képviselői a tavaly január 20-a éjjelén történt buszbaleset áldozatairól, a Szinyei Merse Pál budapesti gimnázium diákjairól és kísérőikről

A  szerencsétlenség helyszínére elsőként érkezett autópálya-rendőrség parancsnoka, Girolamo Lacquaniti  mellett a városi önkormányzat, idegenrendészet, tűzoltóság, a Vöröskereszt, a helyi egészségügyi hatóságok munkatársai is jelen voltak a szertartáson. Köztük  azok a Veronában és környékén élő magyarok is, akik többek között tolmácsként segítettek a baleset utáni órákban és napokban. 

A templom plébánosa, Silvano Mantovani beszédében kijelentette, Verona soha nem felejti el a magyar áldozatokat és családjaikat.

A megemlékezésen a milánói főkonzulátus munkatársai is részt vettek. Csiszár Jenő főkonzul olasz nyelvű beszédében hangsúlyozta, hogy a veronai buszbaleset ártatlan áldozatait az egész magyar nemzet mélyen gyászolja. A főkonzul köszönetét fejezte ki Verona hatóságainak és az olasz népnek a magyarok iránt tanúsított segítőkészségért és barátságért.

Amint a %RIPOST% is beszámolt róla, a baleset tavaly január 20-án éjfél előtt következett be a Velence felé haladó A4-es autósztráda veronai szakaszán San Martino Buon Albergo önkormányzat területén. A Szinyei Merse Pál budapesti gimnázium tanulóit és kísérőit szállító autóbusz Franciaországból indult haza Magyarországra. A balesetben tizenhat ember meghalt, egy súlyos sérült pedig márciusban, már magyarországi kórházban hunyt el. A balesetben 26-an sérültek meg.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.