Létrehozva: 2017.12.12.

Magyar turisták is veszélyben vannak Bécsben

Korábban soha nem látott méreteket öltött a terrorfenyegetettség Nyugat-Európában. A karácsonyi vásárokat és a forgalmasabb sétálóutcákat betonelemekkel zárják el, nehogy egy terrorista a tömegbe tudjon hajtani. A bécsi Mariahilfer Strassén is vannak ilyen óvintézkedések, ám, mint most kiderült, egyáltalán nem érnek semmit.

Bécsben a terrorellenes intézkedéscsomag a tervek szerint csak 2018 tavaszára készül el teljesen. Ennek köszönhetően a városháza köré olyan betonoszlopokat húznak fel, amelyek megakadályozzák, hogy terroristák járművekkel hajtsanak az épületbe.

Ezenkívül a város számos pontján helyeztek még el olyan ideiglenes betonelemeket, amelyek hasonló célt szolgálnának, legalábbis elméletileg. A magyar turisták által tömegével látogatott bécsi Mariahilfer Strasse bejáratánál ugyanis szintén megtalálhatók ezek a biztonsági eszközök, ám, most kiderült, hogy teljesen haszontalanok. Ezek ugyanis önmagukban képtelenek lennének feltartóztatni egy beléjük rohanó, többtonnás teherautót.

Leo Kohlbauer szabadságpárti politikus szerint mindez csak szemfényvesztés, ami ráadásul 1,5 millió euróba (460 millió forint) kerül. Ezek a hasznavehetetlen betontömbök ugyanis nemcsak a Mariahilfer Strasse elejére, hanem több forgalmas vásár és sétálóutca bejáratához is kikerültek. 

Mi is legalább olyan biztonságban akarunk élni, mint amilyenben a városházán dolgozókat részesítik

- mondta Kohlbauer. Az osztrák főváros vezetése azonban már döntött: először a városházát teszik biztonságossá, utána a Kartner Strassét, és majd csak ezután a Mariahilfer Strassét. Ez azt jelenti, hogy legkorábban is csak 2019 elejétől érezhetik magukat biztonságban a vásárolni vágyó külföldi turisták.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Újabb káosz a budapesti közlekedésben a havazás miatt

origo.hu

Gyanús jelek, Marics Peti miatt szakíthatott Stana Alexandra és Meggyes Dávid - videó

life.hu

Földi paradicsomként hirdették, most teljesen lakatlan ez a szellemváros: egymillió embernek adott volna otthont

life.hu

A 115 éves asszony szerint a hosszú élet titka az étrendben rejlik: erre az ételre esküszik

hirtv.hu

Vezércikk: Az Állami Számvevőszék 260 millióra büntetné az ellenzéki pártokat + videó

origo.hu

Budapest közlekedése elesett, teljes a káosz az időjárás miatt

mindmegette.hu

Az egyik legnagyobb élelmiszerbolt is bezár december 24-én

ripost.hu

Nagyanyáink téli fűszere: valóságos csodaszer lapul a konyhádban

ripost.hu

Felfedte az időutazó Magyarország jövőjét: nem sok időnk van hátra

life.hu

Ismerd fel, és védekezz a stressz okozta feszültség ellen!(x)

ripost.hu

Mi történik? Megszűnnek a tartós fagyok, hosszabb távon jön a meleg!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

6 ezer eurót ítélt meg a bíróság egy prostitúcióra kényszerített nőnek, kiesett bér gyanánt

KÜLFÖLD

Migránsok erőszakoltak meg egy 15 éves lányt, megúszták a börtönt

KÜLFÖLD

Kapaszkodj: Apáti Bence leleplezte Zelenszkijt – Videó

KÜLFÖLD

Budapest a fő téma a külföldi lapokban, erről ír most mindenki

KÜLFÖLD

Megkéselték az iskola előtt várakozó állapotos kismamát, hajtóvadászat indult a tettes ellen

KÜLFÖLD

Rendőrnek adta ki magát egy pedofil: borzalmas dolgokra készült egy gyorsétterem mosdójában

KÜLFÖLD

Ilyen szörnyű esettel soha nem találkoztam – még a zsarukat is sokkolta, mit tett babájukkal az anya és párja

KÜLFÖLD

Saját édesanyját ölte meg Tamás: ismerősei csak azt sajnálják, hogy nem végzik ki