RETRO RÁDIÓ

Hihetetlen egyszerű a trükk: Így szöknek át a falon a migránsok

Hihetetlen egyszerű a trükk: Így szöknek át a falon a migránsok
KF
Szerző
KF
Létrehozva2017. 12. 13. 16:06

Kiakadtak a britek, miután megtudták: több millió ment el az adójukból egy olyan határvédõ falra, amelyet még egy kisgyerek is ki tud játszani!

A közel 4 méteres „Calais-i Nagyfal” felhúzása 2,3 millió fontba (818 millió forintba) került a brit kormánynak, és az volt vele a célja, hogy megakadályozza, hogy a migránsok felszökdöshessenek az Egyesült Királyságba tartó kamionokra. Ezért majd’ egy kilométeres fal húzódik a kikötőváros autóútjának északi szakasza mellett, és csak néhány acélajtó található rajta.

 

Az alapelképzeléssel nem is volt gond, ám az Express brit napilap munkatársai bemutatták, hogy a kivitelezés már igenis problémás. Az acélajtókon belülről nincs, csak kívülről, az út felől van kilincs – és az ajtók nincsenek bezárva, kulcs nélkül is könnyen nyithatóak. Így tehát a migránsoknak csak egy mozgékony társra van szükségük, aki körbekerüli a falat, és az út felől kinyitja nekik az ajtót, máris ugyanúgy elözönölhetik az utakat, mint a fal előtti időszakban.

A veszély pedig valós, hiszen a város melletti erdőben jelentős migránscsoport táborozik, akik csak a lehetőségre várnak, hogy átszökhessenek brit területre. Azt pedig a környék lakói is tudják, hogy a fal csúfosan megbukott: már az ellenőrzések alatt nyilvánvaló volt, hogy senkit nem tud feltartóztatni, mégsem változtattak rajta – a migránsok pedig megállíthatatlanul jönnek.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.