RETRO RÁDIÓ

Félnek a bochumi zsidók, ezért kipa nélkül járnak

Félnek a bochumi zsidók, ezért kipa nélkül járnak
SZM
Szerző
SZM
Létrehozva2017. 12. 02. 22:45

A Bochum városában lakó zsidók nagy részét a nácik kiirtották a második világháború alatt. A mostaniakat a betelepült muzulmánok gyakorta sértegetik.

A zsidó embereknél a sapka viselése nem vallási előírás, csupán népszokás. Héberül a kis kerek sapkát kipának nevezik, amely szó kupolát, égboltozatot is jelent. Amikor a zsidók a kipát a fejükre teszik, úgy érzik, hogy a Mindenható ege borul föléjük, amely védelmet és lelki biztonságot nyújt nekik.

Nos, éppen a lelki biztonság érzése van veszélyben, ezért egyre több zsidó kipa nélkül kezdett el járni Németországban a The Jerusalem Post szerint.

A Bochum városában található vallási közösség tagjai például egyöntetűen arról határoztak, hogy közülük senki sem fog már kipát viselni. A döntésüknek az az oka, hogy naponta sértegetik őket a muzulmán fiatalok.

Bochum 385 ezer fős ipari nagyváros. A zsidó közösség mindössze 1000 emberből áll, mégis így látták jónak.

A történelmi előzményekhez tartozik, hogy 1941-ben Bochum zsidóinak nagy részét a nácik likvidálták, 2014-ben pedig mintegy százhúsz “aktivista” vonult fel a városháza elé azt kiabálva, hogy “Izrael a gyerekgyilkos” valamint “Allah Akbár”. Az Izrael állam ellenes tüntetés azt követően történt, hogy a Hamas szervezet rakétákat lőtt ki Izrael területére, a megtámadott fél pedig bombázni kezdte a palesztinok állásait és a légi támadásokban több civil is életét vesztette, közöttük gyerekek is.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.