Létrehozva: 2017.12.01.

Barátai találták meg a túrázó összezúzott holttestét

A három férfi nem foglalkozott a vészjelzéssel, kirándulni indultak a hegyekbe - egyikük már sosem tér haza a családjához.

Lavina sodort el pénteken két túrázót a dél-erdélyi Páring-hegységben, a 2405 méter magas Carja-csúcs közelében.

Egy háromtagú csoport túrázott a hegyen, amikor két férfit elsodort a lavina. Egyiküknek sikerült kiszabadítania magát a hó fogságából, a másikukat azonban órákon át eltűntként keresték, végül kiderült: nem élte túl a balesetet.

A katasztrófavédelem Hunyad megyei egységének szóvivője közölte: három hegyi mentő és két hegyi csendőr indult a helyszínre segítséget nyújtani. A balesetet szenvedett túrázók Bukarestből érkeztek, és nem vették figyelembe a lavinaveszélyre vonatkozó figyelmeztetést.

A 38 éves halálos áldozatot a hó és kőgörgeteg mintegy egy kilométeren át sodorta. Holttestét a barátai találták meg egy méteres vastagságú hóréteg alatt. Az áldozatot a hegyi mentők és hegyi csendőrök próbálják lehozni a hegyről egy veszélyesnek ígérkező útvonalon.

A Páring-hegység csúcsainak környékén 25–50 centiméteres a hótakaró.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

ripost.hu

Megmutatta: ez a piszok jóképű férfi Sydney van den Bosch vőlegénye

metropol.hu

Heti szerelmi horoszkóp: Érdemes óvatosnak lenni, ennek a csillagjegynek még szakítást is hozhat a húsvéti nyuszi

mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

ripost.hu

Emlékszel még a Csengetett, Mylord? lakájára? Így néz ki ma a 77 éves Jeffrey Holland

hirtv.hu

Ma este a HírTV-n is látható lesz Varga Judit FrizviTV-ben készült interjúja

origo.hu

Hajdú Péter: Felkavart a beszélgetés Varga Judittal

lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

ripost.hu

Megtörte a csendet Kamilla királyné: ezt árulta el a rákbeteg Katalinnal kapcsolatban

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

„Késsel a kezében járkált” - könnyezve mesélt drámai részleteket Varga Judit

ripost.hu

Sok probléma után váratlanul különválik a TV2 házaspárja

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Egy folttal kezdődött a fülén, ma már gyógyíthatatlan beteg a fiatal lány

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?