RETRO RÁDIÓ

Levágott emberi fejekkel fociztak a gyerekek

Levágott emberi fejekkel fociztak a gyerekek
KF
Szerző
KF
Létrehozva2017. 11. 07. 05:00

Az Iszlám Állam szíriai és iraki rémuralma alatt leginkább a jazidi lakosságot kínozta - a gyerekek most elõször beszéltek borzalmas emlékeikrõl.

Egy kamasz testvérpár arról mesélt a BBC Newsnight című műsorában, hogy egy alkalommal pont mellettük, az út szélén fejeztek le egy rabot.

 

Aztán arra kényszerítettek minket, hogy focizzunk a fejével. Amit épp az előbb vágtak le

– idézi fel a kisfiú.

A 14 éves Zahedt pedig harcra kényszerítették a terroristák.

Deir Ezzour repülőterét kellett visszaszereznünk. Támadás közben berohantunk egy házba, ahol az ellenség is bujkált. Engem lábon lőttek.

Zahed három évet töltött az Iszlám Állam rabságában, csak nemrég sikerült visszatérnie a családjához. Apja kétségbeesetten árulta el, hogy a terroristák teljesen megváltoztatták a fia gondolkodását, a tinédzser mind a mai napig keresi a propagandaanyagaikat, és megölné a hitetleneket – azokat, akik közé korábban ő is tartozott. A férfi abban reménykedik, hogy hamarosan visszakaphatja az igazi Zahedet, és nem csak az agymosott, fanatizált változatát. De az emlékek nehezen törlődnek…

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.