RETRO RÁDIÓ

Véletlen? Meghalt, aki szerint Las Vegasban mindenhonnan tüzeltek!

Véletlen? Meghalt, aki szerint Las Vegasban mindenhonnan tüzeltek!
SZM
Szerző
SZM
Létrehozva2017. 10. 14. 20:30

A 28 éves nõ teljesen egészséges volt. Amit mondott és posztolt a Facebook-oldalára, nem egyezett meg a hivatalos állásponttal, amely szerint "magányos gyilkos" volt az elkövetõ.

Egyre nyomasztóbb a bizonytalanság az eddigi legvéresebb amerikai tömegmészárlás körül. Las Vegasban 58 ember meghalt, 515 pedig megsérült és sem az nem világos, hogy a milliomos elkövető, a 64 éves Stephen Paddock egyáltalán miért gyilkolt, sem az, hogyan tudott 23 nagy méretű fegyvert bevinnie a hotelbe, valamint, hogy miután a szobája ajtaján keresztül lelőtt egy biztonsági őrt, majd hat perc után elkezdett tüzelni, mi történt az alatt a hat perc alatt és miért nem találták meg hamarabb?

A beszámolók szerint voltak olyan szemtanúk, akik már az elmúlt héten is azt állították, hogy Stephen Paddock nem egyedül követte el tettét, mert szerintük más irányból is tüzeltek.

Bombaként robbanhat az a hír, amely szerint az egyik szemtanút, a 28 éves Kymberley Suchomelt holtan találták a lakásában – olvasható a Yournewswire.com oldalán. A lövöldözés után Kymberley elmondta a Victorville Daily Press-nek, hogy miként sikerült megmenekülnie
barátaival, ahogyan „lőttek mindenhonnan” a koncert húszezer látogatójára.

Facebookjára pedig kiírta, hogy „Minden egyes túlélő, akivel beszéltem, több lövöldözőről beszélt és legalább egy a földszintről lőtt. Miért nem veszik őket komolyan? Tonnányi dolog nem stimmel.”

Nagymamája, Julie Norton elmondta a SeaCoast Online portálnak, hogy unokáját az Apple Valleyben lévő házában hétfő reggel holtan találták. A nagymama 8:30-kor érkezett, hogy 3 éves dédunokáját gondozza. Kymberley férje, Mike, már hajnalban elment dolgozni, unokáját holtan találta. A nagymama elmondta, hogy unokája egészséges volt. A halál hivatalos oka egyelőre ismeretlen.

De van itt még más is. Az online lap azt írta, hogy a szállodából

szőrén-szálán eltűnt az a hordár, aki a “magányos gyilkos” fegyvereit tartalmazó bőröndőket felvitte a szobába és aki az eset után közvetlenül azt nyilatkozta, hogy Paddock teljesen normálisan viselkedő ember volt.

Valamint, a Yournewswire szerint Chad Nishimura, a Mandalay Bay hotel alkalmazottja interjút adott az ABC tévéhálózat hawaii KITV4 News adójának. Az ő elbeszélése sem vágott egybe a hivatalos narratívával. Az interjút a tévé eltüntette portáljáról és nem volt hajlandó magyarázatot adni annak okára.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.