5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Szexrabszolgákkal kereskedik az ISIS most már Nagy-Britanniában is!

Szexrabszolgákkal kereskedik az ISIS most már Nagy-Britanniában is!
SZM
Szerző
SZM
Létrehozva2017. 10. 15. 08:45

Ez 10 - 30 millió dollárt hozott a konyhára egy év alatt, beleértve a nemi erõszakot és a kényszerházasságot - állítja egy új tanulmány.

Először tavaly olvashattunk arról, hogy az Iszlám Állam Irakban,
szexrabszolgaként tartott fogva több ezer jazidi kislányt és okostelefonos alkalmazások segítségével árulta őket
a környékbeli harcosoknak.

Ez az "üzlet" mostanra elérte Nagy-Britanniát is – írta a BT.com egy friss tanulmányra hivatkozva. Azzal, hogy a terrorszervezet rengeteg területet elveszített Szíriában és Irakban, ahol korábban adókat tudott kivetni az ott áthaladó tehergépkocsikra, valamint lényegesen
csökkentek a korábban birtokolt olajkutakból származó bevételei, a már bevált bevételi forrás "kiterjesztése" Európára tulajdonképpen logikus lépés - áll a tanulmányban.

A cikkben látható a National Crime Agency grafikonja, amely szerint

Nagy-Britanniában 2013-ben még “csak” 1745 főt érintett a szexrabszolgaság, beleértve a nemi erőszakot, a nők elrablását, illetve az értük kért váltságdíjat és a kényszerházasságot. Ez tavalyig már közel négyezer főre nőtt és az idei adatokat még nem is ismerjük.

A Henry Jackson Társaság által végzett külpolitikai és biztonsági tanulmány szerint mindez 10 - 30 millió dollárt hozott az Iszlám Államnak tavaly.

A jelentés azt javasolja, hogy ezeknek az adatoknak a birtokában módosítsák a Nagy-Britanniában már meglévő, a modern rabszolgaságról és a terrorizmusról szóló törvényt.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.