RETRO RÁDIÓ

Kecskéken gyakorolta a lefejezést a terrorista kisfiú

Kecskéken gyakorolta a lefejezést a terrorista kisfiú
KF
Szerző
KF
Létrehozva2017. 10. 16. 20:30

Borzalmas részletek derültek ki az egyik legismertebb brit terroristanõrõl és agymosott kisfiáról: az anya hazugsággal cipelte magával a gyerekét Szíriába, ahol sikerült kegyetlen katonát faragni belõle.

A brit hatóságok csak most erősítették meg, hogy a Fehér Özvegy néven ismert Sally Jones, és 12 éves kisfia, Joe „JoJo” Dixon még júniusban életét vesztette egy rakkai légicsapásban. A nő még 2013-ban, az Iszlám Állam kezdeti fázisában csatlakozott fiával és szeretőjével a terroristákhoz, és a toborzóegység egyik kiemelkedő alakjává vált. A fia pedig eközben kecskéket fejezett le – ez a kiképzése része volt, a gyereket ugyanis a foglyok hóhérjának szánták Abu Bakr al-Bagdadiék.

 

A közel-keleti költözés előtt JoJo szinte nem is ismerte az anyját, mivel a drogfüggő Sally állandóan kábult állapotban fetrengett valahol, vagy a számítógépébe temetkezett bele, a kisfiúra nagyszülei vigyáztak. Õket viszont JoJo annyira szerette, hogy többször is megkérdezte a nagypapáját, hogy nem élhetne-e inkább velük.

Amikor azonban a kenti nő Birminghamben megismerkedett a szélsőséges Junaid Husseinnel, úgy döntöttek, JoJóval együtt csatlakoznak a terroristákhoz. A kisfiúnak és a nagyszülőknek azt hazudták, hármasban Törökországba mennek nyaralni, de valójában meg sem álltak Szíriáig. Itt az angyali kisfiúból kegyetlen gyilkost faragtak, és végül mindhárman életüket vesztették a koalícióval szemben vívott háborúban.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.