
Afrikai oknyomozó újságírók elképesztõ összefüggéseket fedtek fel. Úgy tûnik, egyre több példa van arra, hogy pénzzel nehéz lesz megállítani a migránsok áradatát.
Afrika vezetői, tábornokai és üzletemberei dollármilliárdokat nyernek ki a világ legszegényebb országaiból, amit offshore cégekben parkoltatnak – írta a Kitekinto.hu.
![]()
A hírhedt Panama Papers alapján indult el afrikai újságírók egy csoportja, akik “Fosztogatási útvonal Panamáig” címen publikálták oknyomozó riportjukat. A kutatásaikból kiderült, hogy a kenőpénzek elfogadása és az adóelkerülés helyett már sokkal komolyabban foglalkoznak országaik kifosztásával a vezetők. Külön hatalmi
rendszereket állítanak fel a lopásra, amiket barátaik és családtagjaik működtetnek.
Ennek következményeként az országok költségvetései komoly bevételektől esnek el, ami gátolja a fejlődést és nyomorban tartja az embereket.
Togo népességének 80 százaléka él a szegénységi küszöb alatt, míg a foszfátokból származik exportjövedelmük 40 százaléka. „Azok szedik le a hasznot barátaik bűnsegédletével, akik az országot irányítják” – mondta el Maxime Domegni újságíró a Deutsche Welle-nek.
![]()
Mozambikból származik a világ rubinigényének fele.
![]()
Tábornokok, miniszterek és magas rangú pártfunkcionáriusok tucatjai tartják kezükben a bányászati jogokat, amelyekért egy brit cég csillagászati összegeket fizet ki. Ebből a bevételből a nyomorgó lakosság alig lát valamit.
A botswanai luxusturizmus olyan hírességeket vonz, mint a tévézés koronázatlan királynője, Oprah Winfrey, vagy Harry herceg.
![]()
Ezt a jól jövedelmező iparágat a főbb utazási ügynökségekben szerzett részesedések segítségével az országot irányító elnök családja és barátai tartják kezükben, és a jövedelmeiket offshore cégekbe
menekítik.
Kongó gazdaságát egy nyolcvan céget magába foglaló háló fedi le. Jason Stearns, egy Kongóval foglalkozó amerikai kutatócsoport igazgatója szerint az elnöki család vagyonát megbecsülni sem tudják.
![]()
„Azt sem tudjuk, hogy egyáltalán fizetnek-e adót. Nem tudjuk a vállalatok értékét, sőt azt sem, hogy hova vannak bejegyezve”.
Habár több országban is tüntettek már a korrupció ellen, de egész Afrikát tekintve ettől még még nem sok minden változott. A felsorolt államok között nem szerepel Niger, Csád és Líbia, mint olyan államok, amelyek kulcsszerepet játszanak a tömeges migrációban és amelyek hivatalos vezetőivel nyáron tárgyalt az Unió.
Az a nagy kérdés, hogy a számukra kifizetett eurómilliárdok vajon hova kerülnek, és képesek lesznek-e nagymértékben csökkenteni a afrikai inváziót. Különös tekintettel arra, hogy a Nyugaton munkába álló afrikaiak hazaküldött pénze nagyon jól jön annak az államnak, ahonnan a bevándorló elindult.







