RETRO RÁDIÓ

Leírhatatlan szörnyűségeket árultak el a halálra kínzott diák szülei

Leírhatatlan szörnyűségeket árultak el a halálra kínzott diák szülei
WM
Szerző
WM
Létrehozva2017. 09. 27. 23:30

A 22 éves Otto Warmbier június 19-én halt meg az Egyesült Államokbeli Cincinnatiban. Mindez egy héttel azután történt, hogy hazaszállították a fiatal amerikait észak-koreai fogságából. Fiúk elvesztése óta most elõször szólaltak meg a szülõk.

Cindy és Fred Warmbier azért veszítették el 22 éves fiúkat, mert gyermekük egy tanulmányi látogatás során fogságban esett Észak-Koreában. Állítólag az volt Otto Warmbier legnagyobb bűne, hogy a szállodából, ahol lakott, megpróbált ellopni egy propagandaplakátot. Az amerikai fiatalról sokáig nem lehetett semmit tudni, aztán Phenjan bejelentette, hogy egészségügyi problémák miatt szabadon engedik és hazaszállíttatják a diákot.

A szülők azt remélték, hogy a kómába esett gyermekükön az amerikai orvosok biztosan tudnak majd segíteni. Ám, mint most az amerikai FOX csatornának elárulták, a helyzet sokkal drámaibb volt, mint azt eredetileg el tudták volna képzelni. A repülőtéren azonnal a landoló géphez futottak, ahol szörnyű hangokat hallottak.

El sem tudtuk képzelni, hogy mi lehet ez a hang, aztán megláttuk a fiúnkat a hordágyon, és rájöttünk, hogy ő adja ki ezeket a félig síró-félig üvöltő hangokat

– meséli az apa. Mint utóbb kiderült Otto éberkómában volt. Fiuk kinézete és állapota sokkolta a szülőket - írja a bild.de.

Le volt borotválva a feje, egy cső lógott ki az orrából. És bárhogy is próbáltuk nyugtatni, nem reagált semmire, csak üvöltött. A semmibe meredt , vak és süket volt. Alul a foga olyanok voltak, mintha fogóval rendezték volna át őket

– emlékszik vissza Fred Warmbier, majd hozzátette: Észak-Korea nem áldozat, ezek terroristák.

Donald Trump az adás után a következőket írta a Twitter oldalára:

Nagyszerű interjú volt ez a FOX-on Otto Warmbier (1994-2017) szüleivel. Ottot elképzelhetetlen módokon kínozták Észak-Koreában.

A fiatal diák halálának pontos okát és felelőseit még a mai napig nem sikerült megállapítani. Csupán annyit lehet tudni, hogy a Phenjanban töltött 17 hónapos raboskodásból 15 hónapot kómában töltött.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.