5°C
14°C

Szaniszló, Leó névnapja

RETRO RÁDIÓ

Halállistát készítettek a terroristák, híres politikusok a kiszemeltek

Halállistát készítettek a terroristák, híres politikusok a kiszemeltek
BDF
Szerző
BDF
Létrehozva2017. 09. 09. 13:15

A német hatóságok több mint ötezer nevet tartalmazó célpontlistát találtak.

Több mint ötezer nevet tartalmazó célpontlistát találtak két terrorgyanúba keveredett férfi otthonának és munkahelyének átkutatásakor a rendőrök Mecklenburg-Elő-Pomeránia szövetségi tartományban - írta meg a Die Welt. A listán több mint száz politikus neve is szerepel, a teljes német politikai palettáról.

A biztonsági forrásokra hivatkozó Die Welt azt írta, hogy az egyik gyanúsított egy állásából felfüggesztett rendőr, aki munkahelyi számítógépe segítségével derítette ki a politikusok lakcímét. A másik gyanúsított egy rostocki ügyvéd-politikus. Az ő ingatlanjának átkutatása során találták az ötezer nevet tartalmazó két mappát.

A német rendőrség azzal gyanúsítja a razzia érintettjeit, hogy politikusok túszul ejtését és meggyilkolását tervezték a migrációról vallott nézeteik miatt.

A gyanúsítottak élelmiszert, illetve lőszert halmoztak fel otthonukban, valamint támadásokat is terveztek - mondta el korábban a helyi ügyészség.

A Die Welt úgy tudja, eddig semmi sem utal arra, hogy megfigyelték volna a listázott embereket vagy konkrét terveket szőttek volna valamelyikük meggyilkolására.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.