
Sem keze, sem lába nincs a férfinek, de a kalauz nem hitte el, hogy mozgássérült.
Nem sok hiányzott ahhoz, hogy az utasok meglincseljék az ellenőrt, amiért belekötött a mozgássérült férfiba.
Ráadásul éppen egy olyan mozgássérültet szúrt ki, aki híres is: Phillippe Croizon volt az első, aki úgy úszta át a La Manche-csatornát, hogy mind a négy végtagja amputálva van.
Az eset a francia vasúton történt, Rouen és Párizs között. Phillippe Croizon elfelejtette magával vinni mozgássérült igazolványát, ezért kezdte el inzultálni a kalauz - írja a francia The Local.
Ekkor az utasok a védelmére keltek, hiszen szemmel láthatóan nem hazudott Phillippe - ekkor már meghátrált az ellenőr.
Croizon később védelmére kelt az ellenőrnek, hogy biztos csak rossz napja volt, vagy kimerült volt.
Ettől függetlenül is kitört a botrány, mivel rengetegen panaszkodnak az ellenőrökre amiatt, ahogyan kezelik a mozgássérült utasokat.
Croizon acélmunkás volt, amíg 1994-ben a saját házán dolgozva erős áramütés érte, aminek következtében mind a négy végtagját amputálni kellett.







