RETRO RÁDIÓ

Breaking! Atomrobbantást hajtott végre Észak-Korea

Breaking! Atomrobbantást hajtott végre Észak-Korea
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 09. 03. 12:15

A dél-koreai hadsereg készültségben!

Észak-Korea hivatalosan is megerősítette, hogy sikeresen tesztelt vasárnap egy hidrogénbombát.

A bejelentés az állami tévében hangzott el helyi idő szerint vasárnap délután. Eszerint a bomba interkontinentális ballisztikus rakétára szerelhető.

A dél-koreai hadseregben riadót rendeltek el, és műveleti készültségbe helyezték a nukleáris válságokra reagálni hivatott egységet. Mun Dzse In dél-koreai elnök összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot.

Néhány órával korábban több ország földrengéstani intézete jelentette, hogy Észak-Korea valószínűleg föld alatti atomrobbantást hajtott végre, immár a hatodikat, amely két erős földrengést váltott ki.

Abból, hogy az első rengés 6,3-as erősségű volt, arra lehet következtetni, hogy ez volt Észak-Korea eddigi legnagyobb erejű kísérleti atomrobbantása, legalább 10-szer akkora, száz kilotonnás, mint a tavaly szeptemberi ötödik – közölte szinte egybehangzóan a dél-koreai és a japán földrengéstani intézet, valamint a szöuli Nemzeti Egyetem egyik nukleáris mérnök-professzora.

A száz kilotonna a hirosimai atombomba erősségének hétszerese, a Nagaszakira ledobott atombomba erősségének ötszöröse. A hirosimai atombomba 15, a Nagaszakinál alkalmazott 20 kilotonnás volt.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.