RETRO RÁDIÓ

Tanár lett a kétfejű nőből

Tanár lett a kétfejű nőből
emta
Szerző
emta
Létrehozva2017. 08. 22. 16:38

Saját családra vágynak a 27 éves sziámi ikrek. Eltérõ egyéniségek, de csak összehangoltan képesek élni.

A látszat csal: Abby és Brittany Hensel sziámi ikrek egy testen osztoznak ugyan, ám a fejükön kívül számos belső szervből kettővel rendelkeznek. Ráadásul különböző egyéniségek. Ennek ellenére képesek tökéletesen kiegészíteni egymást. Együttműködésük eredménye, hogy hamarosan tanárként dolgoznak majd a Mounds View-i általános iskolában.

Miután 1990-ben a minnesotai Carver megyében világra jött Abby és Brittany Hensel, a szülők meghallgatták az orvosokat az esetleges szétválasztás lehetőségeiről. Majd úgy döntöttek, nem kérnek a komplikált műtétből. Azt mondták: lányaiknak operáció nélkül nagyobb esélyük van az életre. Az idő és az ikrek kitartása őket igazolta.


Mert bizony a páratlan páros számára kiskorukban az olyan funkciók elsajátítása is komoly kihívást jelentett, mint a mászás, a tapsolás vagy a járás. Náluk ugyanis minden fejhez egy láb és egy kar tartozik, így már a fenti mozgások elsajátításához is elengedhetetlen volt számukra a maximális együttműködés. Pedig az összenövésen túl Brittany lába öt centiméterrel rövidebb, mint a testvéréé, így meg kellett tanulnia lábujjhegyen járni.

Hatévesen kerültek először reflektorfénybe: az amerikai televíziózás nagyasszonya, Oprah Winfrey hívta őket a show-műsorába, amit címlapszereplések és további tévéműsorok követtek.
 
A szétválasztó műtétet ugyan elkerülték a lányok, de két komoly orvosi beavatkozás is szükségessé vált náluk. Előbb sebészeti úton igyekeztek megállítani Abby növekedését, aki így is tíz centiméterrel nőtte túl a testvérét. Majd 12 éves korukban a mellkasukat szélesítették, amivel megakadályozták, hogy idővel légzési nehézségeik legyenek. S ha már az egészségnél tartunk: érdekes, hogy a két lány sosem beteg egyszerre, csak külön-külön.

A Hensel nővérekről már a tanulmányaik során kiderült, hiába élnek egy testben, egész mások.

Szokatlan külső és belső
Bár jól látható, hogy Abby és Britanny Hensel egy testéből két fej nőtt ki, a belső szervek száma is érdekes:
Négy tüdő
Három vese: kettő a bal, egy a jobb oldalon
Két különálló gerincvelő
Két szív, egy, megosztott keringési rendszerben
Két gyomor
Két epehólyag
Egy máj
Egy medence
Egy húgyhólyag
Egy szaporítószerv

Azt, hogy a két lány hogyan éli a mindennapjait egy testben, részletesen megtudhatja a %Ripost% keddi számából!


 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.