RETRO RÁDIÓ

Magyarország szomszédságában a halálos vírus, áldozatok is vannak

Magyarország szomszédságában a halálos vírus, áldozatok is vannak
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 08. 31. 16:35

Már hat ember halálát okozta a nyugat-nílusi vírus Romániában: a fertõzés szúnyogok csípésével terjed, és számtalan tünete van.

A román egészségügyi minisztérium közlése szerint május 9. és augusztus 30. között 16 esetben bizonyosodott be agyhártya- vagy agyvelőgyulladásos esetekről, hogy a megbetegedést a nyugat-nílusi vírus okozta - ebből hat esetben a kór halálosnak bizonyult.

 

Romániában több megyében is regisztrálták a vírust, a legtöbben Bukarestben betegedtek meg.

A nyugat-nílusi láz tünetei között szerepelhet a magas láz, erős fejfájás, előrehaladott esetben a nyak merevsége, kiütések a mellkason, szívgyengeség, hidegrázás, súlyos fáradságérzet vagy izomgyengeség.

Az orvosok szerint a legfontosabb megelőző lépés a szúnyogokkal szembeni védekezés, hiszen a fertőzés a vérszívók csípésével terjed. A szakemberek azt tanácsolják, hogy kerüljük a sűrű aljnövényzettel borított területeket és az állóvizek környékét, valamint a magasabb páratartalmú helyeket. A lakásunkból is távolítsuk el az állott vizet és a hulladékot!

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.