RETRO RÁDIÓ

Baltával bosszulta meg a hatóságok döntését az erőszakos migráns

Baltával bosszulta meg a hatóságok döntését az erőszakos migráns
WM
Szerző
WM
Létrehozva2017. 08. 18. 15:40

Úgy érezte a 33 éves iráni származású migráns, hogy jogtalanul utasították el az osztrák hatóságok a menedékkérelmét. Bosszúból fogott egy baltát, amivel válogatás nélkül törni-zúzni kezdett.

A férfi azért tett meg több ezer kilométert, hogy új életet kezdhessen Ausztriában. A 33 éves migránst egy Salzburg melletti kis település menekültszállóján helyezték el. Kedden azonban levelet kapott az osztrák belügyminisztériumtól, amelyben közölték vele, hogy elutasították a menedékkérelmét, így nem utalják neki a továbbiakban a segélyt, és a biztosítását is elvesztette. Felszólították, hogy minél rövidebb időn belül el kell hagynia az országot is.

Az iráni bevándorló ezután azt látta a legjobb megoldásnak, ha dühét erőszakkal vezeti le. Szerzett egy baltát, majd azzal felaprította egy iroda berendezését a menekültszállón. Az intézmény vezetője azonnal értesítette a rendőrséget, mivel az alkalmazottak nem mertek a férfi közelébe menni, nehogy ellenük forduljon a veszélyes fegyverrel.  Az egyenruhások lenyugtatták a dühöngő migránst, aki megúszta, hogy őrizetbe vegyék.

Ennek híre meglehetősen nagy felháborodást keltett, mert az iráninak még megengedték, hogy kérelmet nyújtson be ügye felülvizsgálatára, ráadásul a börtön helyett inkább átszállították egy másik menekültszállóra. Sokak szerint a férfi egyértelműen közveszélyes, és elkeseredettségében bármikor mások ellen fordulhat.  

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.