RETRO RÁDIÓ

Titkolóznak a rendőrök, egyre rejtélyesebb a megölt magyar pincér ügye

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 07. 08. 07:45

A pincért egy spanyolországi bárban ölték meg munka közben, a tettesrõl azonban semmit sem lehet tudni.

Egyre bonyolódik a múlt heti gyilkosság, amely egy spanyolországi bárban történt. Egy ismeretlen fegyveres agyonlőtte a bár magyar felszolgálóját, majd életveszélyesen megsebesítette a vendéglő magyar tulajdonosnőjét is. A helyi sajtó szerint személyes ellentét állt a gyilkosság hátterében.

Azóta sokan szorítanak a tulajdonosnő, Sz. Gabriella felgyógyulásáért, aki már túl van az életveszélyen. Az ügyben most hírzárlatot rendeltek el, a Bors szerint azonban ez különös, mivel személyes konfliktusok esetén nem szoktak titkolózni a hatóságok. Sőt, ha sejtik, hogy ki az elkövető, körözést adnak ki ellene.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatása szerint „a bűncselekménnyel kapcsolatban a spanyol hatóságok semmilyen felvilágosítást nem adnak, mivel az eljáró bíróság korábban titkosította az ügyet.” Hozzátették, hogy Magyarország barcelonai főkonzulja naponta egyeztet az elhunyt magyar állampolgár szüleivel a holttest hazaszállításáról.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.