RETRO RÁDIÓ

39 éves sorozatgyilkos tartotta rettegésben a községet

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 07. 16. 13:00

Sorozatgyilkost fogott el a szlovák rendõrség.

Egy sorozatgyilkos áldozatai után kutatott a rendőrség az ilavai járásbeli Zliechov községben. Az itt élő 39 éves Miroslav ugyanis beismerte, hogy megölt két nőt, egy férfit és egy kislányt. A hidegvérű gyilkos állítólag elégette áldozatait, majd a hamukat szétszórta a mezőn.

A szlovák férfi először 2010-ben gyilkolt: ekkor tűnt el nyomtalanul a felesége, a 29 éves Sandra. A párnak volt egy gyereke. Miroslav egy évvel később ismerkedett meg mostani élettársával, Luciával - ekkor a nő férje tűnt el. Egy évvel később pedig egy anya, Monika és másfél éves lánya veszett el.

A privigyei nyomozók jutottak el a sorozatgyilkosig, akivel utoljára látták Monikát és a lányát, majd kiderült, hogy a másik két eltűnt személy is utoljára a férfival találkozott.

Az eset átkerült a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökséghez, akik kiderítették, hogy Miroslav és Lucia kínozzák a férfi Sandrával való házasságából született gyerekét, ezért a párt letartóztatták. A férfi a börtönben ismerte be a négy gyilkosságot, és meg is mutatta, hol szórta el a hamvakat. Most elmeorvosi vizsgálatnak vetik alá, lehet, hogy tudatmódosító szerek hatása alatt állt a gyilkosságok elkövetésekor - írta a Parameter.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.