RETRO RÁDIÓ

Szent vulkánnal robbanthatja fel a fél világot Kim Dzsongun

Szent vulkánnal robbanthatja fel a fél világot Kim Dzsongun
KF
Szerző
KF
Létrehozva2017. 06. 11. 18:00

Észak-Korea a sorozatos rakétatesztjeivel már éppen elég embert ejtett kétségbe, de úgy tûnik, Kim Dzsongun fegyvere visszafelé sült el: a tesztek hatására ugyanis kitörhet a helyiek szent vulkánja, a Mount Paektu.

A kínai határ közelében fekvő vulkán fontos helyet foglal el az észak-koreai mitológiában, még olyan legenda is él, mely szerint a mostani diktátor édesapja, Kim Dzsongil a hegyoldalban született. A Mount Paektuhoz azonban gyászos események is kapcsolódnak: a történelem egyik legtöbb áldozattal járó vulkánkitörése az övé, a hamu egészen Japánig szállt. Most pedig újra kitörhet

 

Kim Dzsongunék brit és amerikai szakértőkkel vizsgáltatták meg a vulkánt, és Bruce Bennett szerint a közelben végzett rakétakísérletek a kitörés szélére sodorták a szent hegyet.

„Olyan hatalmas katasztrófát okozhat egy újabb teszt, amelybe ezrek, ha nem tízezrek halnak bele Kínában és Észak-Koreában. A kínaiak évek óta a nukleáris kísérletezés ilyen hatásától tartanak, és tessék, kitörhet a vulkán.”

Bennett kijelentését több tudós is megerősítette, szerintük is nagyon valószínű, hogy ha Kim Dzsongun nem hagy fel a kísérletezésekkel, a saját népét fogja kiirtani.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.