RETRO RÁDIÓ

Összedől a pokoli londoni torony, halálra ítélték a családokat

Összedől a pokoli londoni torony, halálra ítélték a családokat
KF
Szerző
KF
Létrehozva2017. 06. 14. 18:52

A legfelsõ emeleteken élõk biztosan meghalnak, rajtuk kívül hatan vesztették életüket, és legalább 74-en megsebesültek, mikor Nyugat-Londonban hajnalban kigyulladt a 24 emeletes Grenfell-toronyház.

A helyszínt ellepték a tűzoltók, 200-an oltják a tüzet, miközben száznál is több orvos segít a sérülteken. A lángok a második emeleten csaptak fel, az épületben rekedők közül többen is lepedőkből és függönyökből rögtönzött kötél segítségével próbáltak lemászni. Mások kivetették magukat az ablakokból – néhányan a kínzó tűzhalálból menekültek a gyors öngyilkosságba.

 

A tűzoltók reggel még azt kérték az épületekben rekedt emberektől, hogy telefonjaikkal vagy zseblámpákkal világítsanak az ablakokban, hogy tudják, honnan kell őket kimenekíteni. A legtöbb lakó a tűz kitörése idején az igazak álmát aludta. Az első jelentések szerint legalább hatan meghaltak a lángok és a fojtó füst miatt. A tragédia azonban még tovább súlyosbodhat, a kiégett épület ugyanis legkésőbb néhány óra múlva összeomlik.

Délutánra a tűzoltóság még borzalmasabb híreket közölt: a legfelső három emeleten lakóknak valójában esélyük sem volt a túlélésre, a tűz olyan gyorsan terjedt, hogy őket nem lehetett kimenekíteni az épületből. Egyelőre még nem tudni, hányan tartózkodtak ezeken az emeleteken, de a rendőrségi lista alapján ötven embert eltűntként kezelnek - többségük már sosem kerül elő élve.

A környéket lezárták, 30 épületet evakuáltak. Egyelőre nem tudni, mi okozta a tüzet, de a szakemberek elektromos hibára gyanakodnak, néhány lakó felrobbanó hűtőről beszélt. Többen azt hitték először, hogy terrortámadás történt, a lángoló magasház a New York-i ikertornyokra emlékeztette a szemtanúkat.

 

A toronyház az elsődleges információk szerint kifogástalan állapotban volt, 2016 májusában fejeződött be a felújítása – egy aktivista csoport azonban már jóval korábban kétségeinek adott hangot: szerintük tűz esetére nem telepítettek biztonságos menekülési útvonalakat a toronyházba.

A környék lakói étellel, ruhákkal és játékokkal fogadták a menekülőket, többen megnyitották a házaikat a családok előtt, a közeli Tesco is takarókat és törölközőket küldött.

 

A szomszédok megtörten mesélnek arról, hogy szirénázásra ébredtek, majd mikor kinéztek az ablakon, először semmit sem láttak – mindent beborított a hamu. A hőség még méterekkel odébb is elviselhetetlen, és sokan az ablakukból nézték végig, ahogy a bajba jutottak a túlélésükért küzdenek.

„Lélekszaggató hallani, ahogy a Grenfell-toronyház lakói az életükért sikoltanak”

– mondta sírva egy nő, aki a környéken lakik.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.