Létrehozva: 2017.06.21.

Ollóval ölte meg újszülött babáját a kegyetlen anya

A nõ titokban szülte meg a babát, miközben a barátja a szomszéd szobában számítógépes játékokkal játszott.

Életfogytiglani börtönt kapott az a nő, aki 14-szer szúrta meg az újszülöttjét egy ollóval, a holttestet pedig a konyhai szemetesbe dobta. A 26 éves Rachel Tunstill a gyerek apjának azt mondta, hogy elvetélt. Ryan Kelly azt hitte, hogy a nő még csak néhány hetes terhes. Fogalma sem volt, hogy a kislányuk időben született - írja a Mirror.

A rendőrök akkor kezdtek nyomozásba, amikor a nő kontrollra ment, a kórházban pedig észrevették, hogy még megvan a köldökzsinórja.

A bíróságon a nő tagadta a gyilkosságot, mégis életfogytiglani börtönt kapott. Feltételesen is csak 20 év múlva szabadulhat. A nő azt állította, hogy Asperger-szindrómája van, és azt képzelte, hogy meg akarják ölni őt és a babáját. Azt is mondta, hogy a babája halva született, és azt sem tudta, fiú-e vagy lány. De kiderítették, hogy ez nem igaz: a kislány a szúrásokba halt bele.

Tunstillnek egyébként pszichológiából van diplomája, tanulási nehézségekkel küzdő gyerekekkel foglalkozott. Ennek ellenére folyamatosan birtokolni akarta a barátját és titkolózott előle: egyszer korábban is teherbe esett, de erről nem szólt a férfinak. A mostani alkalommal már nyolchónapos terhes volt, amikor a főnökének azt mondta, még csak 11 hete vár babát, a barátjának pedig azt, hogy egy méregtelenítő teától állt le a menstruációja.

A targoncásként dolgozó, 31 éves Ryan szerint jó volt a kapcsolatuk. A tragédia idején a férfi Xbox-szal játszott. A barátnője hasfájásra panaszkodott, és azt mondta, elmegy zuhanyozni, mert „megint elkezdődött”. A férfi nem sokkal később megkérdezte, hogy szüksége van-e valamire, a nő pedig ollót kért. Annyit mondott, hogy „köszi, drágám”, majd bezárkózott. Ryan mindössze egyszer hallott olyan hangot, mintha levegő távozna egy ásványvizes palackból. Ezután a nő sápadtan előjött a fürdőszobából, és hamarosan ágyba bújtak.

Ryan bűnösnek érzi magát, mert nem jött rá, mi történt a fürdőszobában. Kiderült, hogy Tunstill korábban az interneten keresgélt abortuszt előidéző gyógyszereket és egy olyan férfinek is utánanézett, aki megölte a gyerekeit.

origo.hu

Élő adásban szenvedett halálos balesetet a híres brit versenyló - videó

origo.hu

Fürdőruhában mutatta meg gigantikus melleit a magyar szépség

borsonline.hu

Kínai horoszkóp: összesúgtak az égiek, 5 jegy szerelmi élete lobban be hamarosan!

magyarnemzet.hu

Zidane sokatmondóan reagált a Real győzelmére a Bayern München ellen

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

mandiner.hu

Kiszivárgott: Magyarországot is érintő terve lenne Trumpnak, ha megválasztják

origo.hu

Egy szál bugyiban, az ágyon, hatalmas terpeszben fotózták Cinthya Dictatort

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

„Telepatikusan felvettem a kapcsolatot az idegenekkel, akik megmentették az életemet!”

ripost.hu

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

"Csak üzenni akartam neked baba" - Szívszorító utolsó üzenetet hagyott hátra szerelmének egy megölt férfi

KÜLFÖLD

Szívszorító: zokognak a szülők, kisfiuk a világ egyik legritkább betegségében szenved

KÜLFÖLD

Pánik a villamoson: kést rántott egy férfi az utasok között

KÜLFÖLD

Sikoltozva kért segítséget 5 hónapos babájához az anya, már nem tudtak rajta segíteni