Létrehozva: 2017.06.20.

Mélygarázsos szatír: fényes nappal erőszakolt a szlovák férfi

Sokkolta a kétszázezer lakosú Linzet az a bestiális támadás, amely a belváros egyik legforgalmasabb mélygarázsában történt. Egy parkoló autó mögött erõszakoltak meg egy 35 éves nõt.

Az osztrák rendőrség őrizetbe vett egy 38 éves szlovák férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy fényes nappal egy linzi mélygarázsban megtámadott és megerőszakolt egy 35 éves nőt. Az áldozat segélykiáltásaira többen felfigyeltek, és a helyszínre siettek. A nőt a közeli kórházba szállították, a férfit pedig őrizetbe vették. A gyanúsított egyébként azt állította, hogy a nő is beleegyezett a szexuális együttlétbe. A nyomozók most azt vizsgálják, hogy a feltételezett elkövetőnek köze lehet-e egy egy héttel korábbi hasonló esethez. Akkor egy 18 éves lányt támadott meg két külföldi, akit egy pincébe rángatva kiraboltak, majd brutális módon megerőszakoltak.

Rendőrégi forrásokra hivatkozva azt írja a Kronen Zeitung, hogy a fiatal diáklány kifejezetten rossz állapotban van. Az osztrák lap cikkéből az is kiderült, hogy rengeteg esetben csak a véletlennek köszönhető, ha nyilvánosságra kerül egy-egy eset. A nyomozók ugyanis – részben az áldozatok védelme érdekében – nem szívesen számolnak be minden esetről.

2016-ban több mint 700 feljelentés érkezett a rendőrségre nemi erőszak elkövetése miatt, ezeknek azonban csupán a töredékéről számoltak be az osztrák lapok. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nagy a baj: Oroszország és Izrael a háborúról tárgyal

origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

hirtv.hu

AZ iráni támadást követően magasabb fokozatra emelték a terrorkészültséget hazánkban

mindmegette.hu

Főznél valami jót ebédre? Íme, egy tuti menüsor a vasárnapi menühöz

vg.hu

Kihirdették az új üzemanyagárakat: szerdától drágítanak a kereskedők, de csak óvatosan

origo.hu

Családja nélkül hagyta el az országot Lékai-Kiss Ramóna

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

ripost.hu

Tart a Gulácsi-mágia, milliárdokat érhet a magyar kapus visszatérése

ripost.hu

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

ripost.hu

Alig lehet ráismerni Magyarország korábbi ünnepelt sztárjára - fotók

ripost.hu

Tízéves átok alól szabadulnak ezek a csillagjegyek, így találhatod meg a társad idén tavasszal...

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Egy pillanat alatt megtörtént a baj, barátai mellett állt le a fiatal szíve

KÜLFÖLD

A bevásárlóközpontban esett össze a kislány, édesanyja a karjaiban tartotta haldokló gyermekét

KÜLFÖLD

Utolsó leheletével is gyermekét védte az anya, halálra késelték a bevásárlóközpontban

KÜLFÖLD

Tragédia: a halálba zuhant egy beteg a kórház 3. emeletéről