RETRO RÁDIÓ

Így tört ki a pánik: Hatalmas robaj, sikítások, tűz és füst Londonban

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 06. 14. 10:15

Sikoltozó emberek éghettek bent a pokoli tûzben. Mindent ellepett a füst és korom. Szemtanúk szerint borzalmas haláltusát vívhattak az emberek.

Teljes terjedelmében lángolt egy huszonhét emeletes lakóház London nyugati részén, mintegy kétszáz tűzoltó dolgozott a helyszínen.

Még mindig nem tudni, mi okozta a tüzet. A lángokat mostanra nagyrészt eloltották, de sűrű füst gomolyog az épületből.

A tudósítások szerint többen az épületben rekedhettek, de ezt hivatalosan nem erősítették meg. Áldozatokról egyelőre nincs hír, sérültekről szólnak a beszámolók.

Szemtanúk szörnyű dolgokról számoltak be.

Egy riporter azt mondta az egyik rádiós csatornának, hogy teljesen befedte őt a hamu, noha száz méterre állt a tűz helyszínétől. Szemtanúk szerint a lakók telefonjuk fényénél próbálták elhagyni az épületet.

A kétségbeesett lakosok közül többen lepedőből csomózott köteleket készítettek, hogy megpróbáljanak elmenekülni.

Többen látták, hogy valaki 10-15 emelet magasból ugrott ki a tűz elől. Egy ötéves kislányt viszont sikerült kimenekítenie a tűzoltóknak - írja a DailyMail.

Tim Downie, aki 600 méterre lakik az épülettől, azt mondta a Sky Newsnak: Borzalmas szag terjeng a környéken, és alig van olyan része az épületnek, ami nem ég.

Andy Moore, a BBC újságírója szerint megvan a veszélye annak, hogy a toronyház esetleg összeomlik.

A környéket ezért evakuálták.

A Grenfell Tower egy 120 lakásos toronyház. Tavaly felújították, új ablakokat, fűtés- és vízvezetékrendszert kapott. Önkormányzati bérházként működik, több százan laktak benne.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.