RETRO RÁDIÓ

Vérfürdő a családi házban: ez a látvány fogadta a rendőröket

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 05. 30. 22:15

Az ácsként dolgozó férfi nem bírta elviselni, hogy felesége már mást szeret, vérfürdõvel tett pontot a házasság végére.

Felmentette a surrey-i bíróság Robert Rhodes-t, aki 2016-ban meggyilkolta feleségét, a 38 éves Dawnt. A 36 órás tárgyalás során ugyanis kiderült, hogy Rhodes önvédelemből vágta el a feldühödött nő torkát.

A 43 éves férfi és Dawn 21 éven keresztül voltak házasok, de a nő 2015-ben beleszeretett az egyik házas kollégájába. Mindenki előtt titkolózva viszonyt kezdtek, de egy idő után Rhodes-nak gyanús lett, hogy felesége túl gyakran jár el otthonról. Ellopta a nő telefonját, és a benne található üzenetek alapján rájött: Dawn megcsalja.

Rhodes egy álprofilt hozott létre, és azon keresztül megírta felesége szeretőjének, hogy "köszöni, hogy tönkretette az életét". Ezek után Dawn-t is szembesítette az igazsággal - és ezzel az állandó családi viták korszaka vette kezdetét. A nő végül átköltözött az édesanyjához, és közölte a férjével, hogy el akar válni.

Rhodes azonban ebbe nem tudott beletörődni, és a szerelmével üldözte a nőt. Az utolsó ilyen alkalommal az anyósa házában kereste fel az épp egyedül otthon lévő Dawn-t, és könyörgött neki, hogy térjen vissza hozzá. A nő azonban kinevette, majd a pár veszekedni kezdett. A vita annyira elvadult, hogy Dawn felkapott egy kést, és a férfira rontott.

"Előtört belőle a hihetetlen Hulk"

- mondta az asszonyról a tárgyaláson Rhodes.

Dawn többször is megkarcolta a késsel a férfit, aki egyre inkább pánikba esett. Végül kicsavarta a nő kezéből a kést, és elvágta vele a torkát. Mikor rájött, mit tett, azonnal mentőt hívott, de Dawn életét már nem lehetett megmenteni. Rhodes a rendőrséggel is végig együttműködött, semmit nem tagadott le a végzetes nappal kapcsolatban.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.