5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Szörnyű, hogy halt meg a lelkész, aki megpróbált vízen járni

Gaál József
Szerző
Gaál József
Létrehozva2017. 05. 16. 15:30

Tragédia lett a bátor pap kísérletének vége, aki bizonyítani szerette volna híveinek, hogy meg tudja ismételni Jézus csodatételét.

Jonathan Mthethwav, az Utolsó Napok Szentjei egyház lelkésze, azzal szerette volna híveinek bizonyítani Istenbe vetett erős hitét, hogy a Dél-afrikai Köztársaság nyugati részén található Fehér folyó víztükrén átsétál az egyik partról a másikra. - írja egy helyi lap, a DailyPost.

Jonathan a parton térdre rogyva imádkozott pár percig, majd 20 métert gázolt a folyóban. A víz már a mellkasáig ért - innen szeretett volna felmászni a vízfelszínre -, amikor a kezeit széttárta és arcát az ég felé fordítva elmormolt még egy imát. Ám mielőtt a csodatételre sikerülhetett volna, három méretes aligátor a mélybe rántotta, és elevenen felfalta a lelkészt, akinek csupán az egyik szandálját sodorta később partra a víz.

Nem értem hogyan történhetett meg ez a tragédia. Jonathan egy hétig megállás nélkül imádkozott Istenhez, hogy segítsen neki bizonyítania erős hitét

- mondta a baleset után, a helyszínre érkező újságíróknak Deacon Nkosi, a pásztor egyik tanítványa, aki többedmagával nézte végig, ahogyan mesterét felfalják az óriási hüllők.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.