5 éve

Minél előbb szabadulnának a migránsoktól az olaszok

Olaszország felgyorsítja a migránsok átvilágításának és kitoloncolásának folyamatát - mivel már most látszik, hogy 2017-ben is hatalmas roham éri a partokat.

Az ENSZ adatai szerint csak idén már 37 ezernél is több migráns érkezett az országba a Földközi-tengeren keresztül.

 

Marco Minniti olasz belügyminiszter szerint 2017 áprilisáig 6242 migránst juttattak vissza hazájába az átvilágításokat követően – többségüket Észak-Afrikába. Ez is már azt mutatja, hogy az olaszoknál betelt a pohár: 24 százalékkal növekedett a kiutasított migránsok száma az előző évi adatokhoz képest. Akkor összesen 18 684 migránst fordítottak vissza, Észak-Afrika mellett Nigériából és Gambiából is sokan érkeztek, míg idén a nyugat-afrikai térségből Bangladesből és Nigériából keltek a legtöbben útra.

A helyzet azonban nem egyszerű: a migránsokat csak akkor szállíthatják vissza, ha átvilágították őket, és ebből egyértelműen látszik, hogy nem valós veszély elől menekülnek, hanem csak gazdasági bevándorlók. Emellett az anyaországot is rá kell venni arra, hogy visszafogadja állampolgárait. Minniti abban reménykedik, hogy az elbírálások idejét minden egyes migráns esetében sikerül 30 napra csökkenteni, de mivel sokan iratok nélkül vagy hamis papírokkal érkeznek Európába, a hatóságok nagyon nehéz helyzetben vannak.

Anis Amri esetében például Tunézia nem tudta kiadni a migráns adatait, így az olasz hatóságok visszaküldeni sem tudták – Amri december 19-én egy lopott kamionnal 12 embert ölt meg a berlini karácsonyi vásáron.

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Nem ezt akarta hallani a hétvégi időjárásról

origo.hu

Putyin bizalmasa elképesztő bejelentést tett

metropol.hu

Sokkoló! A nyílt utcán lőttek fejbe egy babakocsiját toló, fiatal anyát

mandiner.hu

Videón, ahogy „Zelenszkij” leteszi a fegyvert Kadirov előtt (videó)

ripost.hu

Ezt tette Hódi Pamela és Nati Berki Krisztián születésnapján

vg.hu

Összeomlik az olaj ára a Citi szerint, de előbb a gazdaságok

origo.hu

Ennyit keres Jakab Péter, de ennek ellenére „utál bejárni” a munkahelyére, mert az „tele van szar emberrel” - videó

mindmegette.hu

Gyász: meghalt a tihanyi Malackrumpli bisztró tulajdonosa

life.hu

Így egyél okosan a menstruáció előtti panaszok enyhítése érdekében

ripost.hu

Komplikáció lépett fel a szülőszobán: Megszólalt az Exatlon sztárja

ripost.hu

Fotó a temetőből, így néz ki az olimpiai bajnok sírja

ripost.hu

Nem várt fordulat történt Fekete Dávid ügyében

További cikkek

KÜLFÖLD

Brit képviselő: a gender-ideológia egy fertőzés, ami pusztító módon károsítja a gyermekeinket

KÜLFÖLD

Orosz gáz nélkül megfagyhat télen Nyugat-Európa

KÜLFÖLD

205 millió forintot fizet egy tajvani milliárdos Karikó Katalinnak

KÜLFÖLD

Angliában élő magyarok: kinti keresettel is megfizethetetlen lett a rezsi

KÜLFÖLD

A németek több mint fele attól fél, hogy nem lesz mivel fűteni télen

KÜLFÖLD

Brüsszel elítélt terroristákat engedhet szabadon egy kis olcsó olaj reményében

KÜLFÖLD

Döbbenet: 125 év után lopták el ezt a magyar emléket egy szikláról

KÜLFÖLD

NASA: Kína el akarja foglalni a Holdat