RETRO RÁDIÓ

Hajtóvadászat indult a kempingező nőt megerőszakoló férfi után

WM
Szerző
WM
Létrehozva2017. 04. 07. 23:10

A múlt hétvégén macsétával támadt egy ismeretlen férfi egy kempingezõ fiatal párra, majd a nõt meg is erõszakolta. Egész Németország az elkövetõt keresi egy fantomrajz alapján.

Mint a %RIPOST% már korábban beszámolt róla, vasárnap éjszaka Bonnban egy férfi rátámadt egy kempingező párra. A támadónál macséta volt, amivel megfenyegette a fiatalokat, majd a 23 éves fiatal nőt meg is erőszakolta. A sokkos állapotba került barát ezt kénytelen volt végignézni, majd az elkövető menekülése után riasztotta a rendőrséget. A bonni hatóság pénteken reggel bejelentette, hogy a helyszíntől hatvan méterre megtalálták azt az 50 centis vágóeszközt, amit a színes bőrű férfi menekülés közben hátrahagyott.

A rendőrség a hét elején közzétett egy fantomrajzot, ami alapján egy 1,80 méter magas, színes bőrű, fiatal férfit keresnek. Lassan egy hét telt el a brutális eset óta, azonban minden erőfeszítés ellenére sem sikerült a támadó nyomára akadni. A hatóságok nem zárják ki, hogy már korábban is lecsapott az erőszakoló, erre azonban egyelőre nincsen bizonyíték - írja a Welt.

Szintén benne van a pakliban, hogyha a rendőrség nem akad rövid időn belül az elkövető nyomára, akkor a körözött férfi újra támad.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.