RETRO RÁDIÓ

Felszívódott a merénylő, hiába üldözi a terrorelhárítás

Felszívódott a merénylő, hiába üldözi a terrorelhárítás
WM
Szerző
WM
Létrehozva2017. 04. 19. 21:30

A német rendõrség kétségbeesetten keresi azt a személyt vagy személyeket, akik a Dortmund focicsapat ellen követettek el múlt héten merényletet.

Mint ismeretes, háromszor is robbantottak a Monaco elleni Bajnokok Ligája mérkőzésre induló Dortmund csapatbuszának közelében. Egy játékos megsérült, de csodával határos módon senki nem halt meg a merényletben. A támadást most egy harmadik csoport is magára vállalta. A helyzet azonban korántsem egyszerű, mivel még azt sem lehet tudni, hogy melyik szervezet fanatikusa hajthatta végre a támadást.

 

Az eset óta már három szervezet is magára vállalta az akciót, köztük egy szélsőjobboldali csoportosulás is. Õk azt írták, hogy a multikulturalizmus ellen próbáltak így fellépni, és ha nem javul a helyzet, akkor további véres akciókra lehet számítani. A múlt héten az üggyel összefüggésben őrizetbe vett a rendőrség két szélsőséges iszlamistát, ám róluk kiderült, hogy semmi közük a robbantáshoz.

Az embereket kétségbe ejti, hogy ennyi idő elteltével sem sikerült megtalálni a felelősöket, és sokan attól tartanak, hogy újabb fontos sporteseményen követhetnek el merényletet.  

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.