5 éve

Ez a három nő dönthet világhatalmi kérdésekben

Pár hónapon belül három sorsdöntõ választást is rendeznek Európában. Mindegyikben egy nõ a fõszereplõ, akik hosszú idõre meghatározhatják a kontinens sorsát.

Időrendi sorrendben elsőként a franciák voksolnak, ott ugyanis már vasárnap megtartják az elnökválasztás első fordulóját. A közvélemény-kutatások nagyon szoros eredményt jósolnak, így nem lehet biztosra venni, hogy melyik két jelölt jut majd be a második fordulóba. A Nemzeti Front vezetőjének, Marine Le Pennek mindenesetre nagy esélye van erre. Az elnök asszony több ízben kijelentette, hogy hatalomra kerülése esetén radikális változások várhatóak. Tervei szerint kivezetné az országot az Európai Unióból, valamint visszaállítaná a határellenőrzést is, megállítva ezzel az illegális bevándorlást. Ha Franciaország valóban kilépne az Unióból, akkor a Brüsszelből vezetett intézmény valószínűleg feloszlatná magát.

Theresa May kedden meglepett mindenkit azzal, hogy bejelentette, június 8-án előrehozott választásokat tartanak Nagy-Britanniában. A jelenlegi miniszterelnök pártjának támogatottsága messze a legnagyobb a szigetországban, így lényegében nincs mitől félnie Theresa Maynek. Egy politikai elemző szerint May remekül keveri a kártyákat, a júniusi voksolásból úgy jöhet ki, hogy még nagyobb támogatottságot szerez, megkönnyebbítve ezzel a brexit körüli későbbi tárgyalásokat. Kulcsfontosságú lehet ugyanis az Egyesült Királyság számára, hogy a Brüsszellel folytatott megállapodások minél kedvezőbbek legyenek számukra.

A nagy kérdés tehát, hogy mekkora többséget szerez Theresa May a tárgyalások megkezdése előtt.

Szeptember 17-én Németországban lesznek választások. A 12 év óta hatalmon lévő Angela Merkel pozíciója most először ingott meg. A német belpolitikába visszatérő Martin Schulz ugyanis mozgósítani tudta a német baloldalt, ennek köszönhetően pedig fej-fej mellett áll a két nagy párt a közvélemény-kutatásokon. A németek az idei voksolással véleményt formálnak majd a 2015 óta tartó migránspolitikáról is, ami miatt már oly sokszor bírálták a kancellár asszonyt. Európa legnagyobb gazdasági hatalma tehát választás előtt áll.

Magyarország szempontjából biztosan jobb lenne, ha Angela Merkel és vele együtt a jobboldali CDU/CSU pártkoalíció megőrizné a hatalmát. A kancellár asszony kiszámítható politikája a térségnek is biztonságot kölcsönöz. 

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!

Ez is érdekelhet

origo.hu

Megtalálták a Kis-Dunában elmerült második büntetés-végrehajtásban dolgozó áldozatot is

origo.hu

Ez az a film, amelynek a forgatásán Bruce Willis súlyos fejsérülést szenvedett és ami miatt gyógyíthatatlan beteg

borsonline.hu

Miló Viki újra szerelmes, nem akárki rabolta el a szívét

vg.hu

Pert nyert a Mol a horvátokkal szemben, százmilliárdos kártérítésre számíthat

ripost.hu

Fotó a temetőből, így néz ki az olimpiai bajnok sírja

vg.hu

Hatalmas lyukkal az oldalán repült 14 órát az Emirates egyik gépe

travelo.hu

Kínos baleset: Ráömlött a kóla a Bosch-kiállítás egyik festményére

life.hu

Cikluszavar: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

ripost.hu

Nem várt fordulat történt Fekete Dávid ügyében

További cikkek

KÜLFÖLD

Brit képviselő: a gender-ideológia egy fertőzés, ami pusztító módon károsítja a gyermekeinket

KÜLFÖLD

Orosz gáz nélkül megfagyhat télen Nyugat-Európa

KÜLFÖLD

205 millió forintot fizet egy tajvani milliárdos Karikó Katalinnak

KÜLFÖLD

Angliában élő magyarok: kinti keresettel is megfizethetetlen lett a rezsi

KÜLFÖLD

Azt hitte, szénanáthás: halálos daganattal diagnosztizálták a kétgyermekes édesanyát

KÜLFÖLD

Mentőhelikoptert riasztottak: egyéves fiúcska zuhant a halálba a hetedikről

KÜLFÖLD

Döbbenetes felvétel: meztelenül menekült, miután lemészárolta a feleségét és kisbabáját

KÜLFÖLD

A németek több mint fele attól fél, hogy nem lesz mivel fűteni télen