RETRO RÁDIÓ

A 9 éves gyerek végignézte nagyanyja brutális meggyilkolását

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 04. 14. 10:45

Hiába hívta a rendõrséget, a nagymama életét már nem tudták megmenteni.

Letartóztatták a 35 éves kansasi Rachael Hilyardot, akit azzal gyanúsítanak, hogy lefejezte exbarátjának édesanyját Witchitában. A rendőrséget a nő unokája értesítette, mikor elmenekült a támadás közben.

A 63 éves Micki Davis és 9 éves unokája éppen csak megérkezett Davis fiának a házához, amikor a nő rájuk vetette magát. A kisfiú el tudott menekülni, kivette a telefont nagyanyja kocsijából és értesítette a rendőröket.

Azok hiába jöttek hamar, a garázsban már csak a nagymama lefejezett holttestét találták meg. Hilyard egy késsel végezte ki a nőt. A szerencsétlen kisfiú pedig látta a szörnyűségeket.

Hilyardnak egy évvel korábban autóbalesete volt, amiben maradandó agykárosodást szenvedett, ám ez nem mentség a tettére. Akik ismerték, azt nyilatkozták, hogy egy kedves, szeretetteljes nő volt, akiről elképzelni sem lehet, hogy ilyen rémségekre képes.

A nő korábban drogfüggő volt, most a hatóságok vizsgálják, hogy a gyilkosság elkövetésekor volt-e a szervezetében drog - írta a Daily Haze.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.