Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2017.03.02.

Obamát francia elnöknek! Több tízezren követelik.

A franciák többsége kiábrándult a jelenlegi belpolitikából. Botrány botrányt követ a májusi elnökválasztás elõtt. Fiatalok egy csoportja azt követeli, hogy Barack Obama legyen az ország következõ vezetõje.

Egészen képtelen ötlettel állt elő egy francia fiatalokból álló csoportosulás. Azt szeretnék elérni, hogy  Barack Obama legyen az ország következő elnöke. A javaslat kiötlője azt nyilatkozta: 

A felvetés természetesen  vicc,  ezzel próbálják felhívni az emberek figyelmét, hogy jelenleg nincsen megfelelő jelölt az elnöki posztra.

 Egy másik szervező pedig úgy fogalmazott, hogy egy sör mellett fogalmazódott meg az ötlet. A baráti társaságban ugyanis senki nem tudja, hogy a sok rossz jelölt közül kire szavazzon - írja a krone.at.

Az Obama-álarc mögé rejtőző fiatalok nem szeretnék, ha a nevük nyilvánosságra kerülne. Szerintük egyébként az egyik legnagyobb probléma, hogy már évek óta nem valaki mellett, hanem rendszeresen valaki ellen szavaz a francia nép. Nyilatkozatukat azzal zárták, hogy itt a legfőbb ideje, hogy Franciaország kikeveredjen az évek óta tartó válságból.

A viccesnek szánt kezdeményezést már több mint 42 ezren írták alá, online petíció formájában. 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Tüntetés Debrecenben: Anyák napján tüntetget Magyar Péter - itt vannak a részletek!

origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

magyarnemzet.hu

Kitört a pánik, aztán a népharag amiatt, amit a pékáru között találtak egy magyar áruházban

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

hirtv.hu

Mentőhelikopter szállította kórházba a soproni cirkuszi balesetben súlyosan megsérült férfit

origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

mindmegette.hu

Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

ripost.hu

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

ripost.hu

Kőkemény helyesírási teszt: 10 emberből 9-nek nem tűnik fel a különbség

ripost.hu

Tolvai Reni a végzet asszonyaként pózol: szexi bőrruhából villantotta meg kerek popsiját

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Szívszaggató: két fiatal nő meghalt, egy kisbaba pedig eltűnt!

KÜLFÖLD

Tragédiába torkollt a hétvégi kiruccanás: horrorbalesetben halt meg az 5 egyetemista jó barát

KÜLFÖLD

Kamilla bevallotta: ezt kell tennie III. Károly királlyal a betegsége miatt

KÜLFÖLD

Megcsalta vőlegénye a sztárt: 24 órával az eljegyzés után szakítottak