RETRO RÁDIÓ

Most közölték: ismerték a hatóságok a londoni terroristát!

KF
Szerző
KF
Létrehozva2017. 03. 23. 13:15

Theresa May miniszterelnök megerõsítette, hogy a londoni támadó az Egyesült Királyságban született, és a brit titkosszolgálat, az MI5 elõtt sem volt ismeretlen.

A férfi nevét még nem hozták nyilvánosságra a hatóságok, de az biztos, hogy néhány évvel ezelőtt az MI5 már átvilágította a férfit – akkor azt gyanították, hogy szélsőséges terrorista kapcsolatokkal rendelkezik. A korábbi nyomozás során azonban nem találtak olyan információt, amely alapján eljárást indíthattak volna ellene, és ezt követően ki is került a hatóság látóköréből.

A támadó motivációja sem tisztázott még, de May szerint szélsőséges iszlamista csoportok inspirálták.

A rendőrség átfogó nyomozást indított, eddig nyolc embert vettek őrizetbe.

A legfrissebb hírek szerint a terrortámadásban a támadón kívül három ember vesztette életét – korábban még több halálos áldozatról számoltak be a hatóságok. A sebesültek közül tizenketten britek, három francia iskolás, kettő román, négy dél-koreai, kettő görög, egy német, egy lengyel, egy ír, egy kínai, egy amerikai és egy olasz.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.