
Megrázó fotó az év legszörnyűbb halálos balesetéről
Az idõs asszonynak esélye sem volt a túlélésre...
Egész Liverpoolt megrázta az a tragikus baleset, ami kedd délután történt az angliai város forgalmas központjában. Két autó rohant egymásba az egyik zebránál, de a kocsiban ülők megúszták az ijesztő ütközést.
Nem úgy, mint az az idős asszony, aki gyanútlanul várakozott a gyalogátkelőnél.
A 77 éves nénit egy baleset során kidőlt lámpaoszlop pont a fején találta el, bár azonnal kórházba szállították, életét már nem tudták megmenteni - számolt be róla a Mirror.
A szörnyű eset egyik szemtanúja később elcsukló hangon nyilatkozott a lapnak.
"Minden olyan gyorsan történt. Az idős néni egyik pillanatban még egy másik nő mellett állt, a következőben pedig már a földön feküdt"
- magyarázta a járókelő, aki szerint a néni mellett álló asszony a lánya lehetett, aki szintén kórházba került, de kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet.
"A másik nő mindent megtett, hogy segítsen a súlyosan sérült asszonyon. Folyamatosan azt hajtogatta, hogy nem veszítheti el az anyukáját. Felkavaró látvány volt."
A Mirror megrázó fotókat is közölt a tragikus balesetről. A rendőrség az egyik autó 36 éves vezetőjét gyanúsítja, aki ellen azonnal eljárást is indítottak.






