5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Megdöbbentő dolgokat állít a dzsihadista férfi édesanyja

WM
Szerző
WM
Létrehozva2017. 03. 08. 14:06

Az osztrák hatóságok megerõsítették, hogy hétfõn õrizetbe vettek St. Pölten városában öt személyt, akiket terrorizmussal vádolnak.

Az egyik 21 éves gyanúsítottat a st. pölteni otthonában fogták el, a fiatalember még együtt élt az édesanyjával. Az elfogás hírére az anya teljesen elképedt. A neve elhallgatását kérő nő az ÖSTERREICH című lapnak elmondta:

A fiam egy évvel ezelőtt tért át az iszlám vallásra. Hirtelen abbahagyta a dohányzást, nem ivott egyáltalán alkoholt,  még a márkásabb ruháit is kidobta. A rendőrséghez fordultam, mert féltem, hogy az Iszlám Államnál fog kikötni a gyermek, de az őrsön azt mondták, hogy az országban vallásszabadság van.

A  nő azt is elárulta, hogy a fia egy utazási irodában dolgozik, és nem messze a munkahelyétől ismerkedett meg több iraki fiatallal, akik rossz irányba terelték. A 21 éves férfiból rövid időn belül radikális iszlamista lett. Erről árulkodik a legutóbbi internetes bejegyzése is:

„A Teremtő végső kinyilatkoztatása a Korán.  Figyelmeztetés azoknak, akik azt gondolják, hogy Allah (az egyetlen Isten) gyermekeket vett magához: a ti utazásotok a pokol tüzén fog véget érni.”

A hatóságok közlése szerint további négy embert vette hétfőn őrizetbe terrorizmus gyanújával. 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.