RETRO RÁDIÓ

Leeresztik a vizet: újra látható lesz az elöntött falu

Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2017. 03. 12. 13:40

Bözödújfalut évtizedek óta nem látta senki. Most viszont néhány hónapra újra kibukkannak a romok a tó alól.

Elkezdődött a bözödújfalusi mesterséges tó leeresztése, s mintegy másfél hónap múlva újra látható lesz az egykori település víz alatti része! – jelentette a Maszol.ro erdélyi portál Csibi Attila Zoltán erdőszentgyörgyi polgármesterre hivatkozva.

A hivatalos álláspont szerint a tavat árvízvédelmi célból hozták létre Bözödújfalu helyén. 1988-ban egyszerűen elárasztották a települést. A helyieket a környező településekre költöztették, A tóból kiemelkedő templomtorony a romániai falurombolás szimbólumává vált, 2014 június 29-én omlott le.

A következő hetekben fokozatosan mintegy 15 méterrel csökkentik a víz szintjét a tározóban. Teszik ezt azért, hogy a vízgazdálkodási vállalat szakemberei meg tudják javítani a hidat, amely a tóban álló irányítótornyot köti össze a gáttal. A híd egyik összekötőeleme februárban a vízbe esett.

A tóból jelenleg másodpercenként 4 köbméter vizet engednek le a Kis-Küküllőbe. A tározó előreláthatóan másfél hónap múlva éri el a javítási munkálatok elkezdéséhez szükséges szintet. Ekkorra láthatóvá válik az egykori Bözödújfalu egész területe. Csibi Attila Zoltán szerint a mesterséges tavat ősszel töltik fel újra.

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.