RETRO RÁDIÓ

Már csak egy fivére van életben a diktátornak, de ő sincs biztoságban

WM
Szerző
WM
Létrehozva2017. 02. 20. 17:45

Egyre több jel mutat arra, hogy Kim Dzsongnamnak azért kellett meghalnia, mert testvére, Kim Dzsongun attól tartott: kínai segítséggel átveheti tõle a hatalmat.

Amit eddig tudni lehet az az, hogy Kim Dzsongnamot mérgezett tűkkel ölték meg egy maláj repülőtéren. A dél-koreai hírügynökségek beszámolója szerint minden jel arra utal, hogy két női kém végezhetett a diktátor féltestvérével. Ezt erősíti meg az is, hogy 2012-ben egyszer már megpróbáltak végezni Kim Dzsongnammal, akkor azonban túlélte a támadást.

Feltehetően az állhat az ügy hátterében, hogy Észak-Korea mindenható ura meg volt győződve arról, hogy édesapja elsőszülött fia el akarja venni tőle a hatalmat. Állítólag Kína hajlandó is lett volna támogatni az idősebb fiút, így már valóban komoly veszélyt jelenthetett volna a 33 éves Kim Dzsongunra nézve.

Kim Dzsongil gyermekei

Az egykori észak-koreai diktátor Kim Dzsonilnek hivatalosan három fia született, három különböző anyától. Az első a sorban, a pár napja meggyilkolt Kim Dzsongnam, ő kegyvesztett lett. 2001-ben ugyanis rövid időre japán fogságba esett, miután kiderült, hogy hamis papírokkal próbált meg beutazni az országba. A második gyermekként született Kim Dzsonun, az ország jelenlegi vezetője, a legfiatalabb pedig Kim Dzsongcshol, aki azért nem uralkodhatott, mert apja túl lányosnak tartotta. Bennfentesek szerint a legkisebb gyermeket teljesen hidegen hagyja a politika, csak a gitározásnak él. Kim Dzsongcshol ennek ellenére sem érezheti magát teljes biztonságban - írja a Bild.

Egy 2014-es eset is jól mutatja, hogy a diktátor családtagjai közül senki sincsen biztonságban, akkor Dzsongun legbizalmasabb tanácsadóját, a nagybátyját ölette meg harci kutyákkal.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.