5°C
9°C

Miklós névnapja

RETRO RÁDIÓ

Pert vesztett a muszlim migránscsalád az emberjogi bíróságon

Pert vesztett a muszlim migránscsalád az emberjogi bíróságon
WM
Szerző
WM
Létrehozva2017. 01. 11. 17:24

Egy muszlim házaspár a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordult, miután egy svájci iskola, sõt a helyi bíróság is arra kötelezte õket, hogy lányukat járatniuk kell úszásórára.

A konkrét eset már hónapok óta húzódik. Egy török-svájci kettős állampolgársággal rendelkező házaspár azt sérelmezte, hogy a kilencéves lányuknak a fiú osztálytársakkal együtt kötelező úszásórákon kell részt vennie iskola időben. A szülők a vallásukra és egyéb higiéniai okokra hivatkozva arra kérték az iskola vezetőségét, hogy gyermeküket mentesítsék az úszás alól. Az oktatási intézmény nem érezte volna korrektnek, ha kivételeznének a diákkal, de mégis megpróbáltak kompromisszumra jutni - írja a Bild.

Felajánlották a családnak, hogy járathatják gyermeküket burkiniben – vagyis a teljes testet eltakaró fürdőruhában – az órára, valamint biztosították, hogy a fiú társaktól teljesen elkülönítve öltözhetnek majd át. A házaspár azonban ebbe sem egyezett bele, így a hatóságok közel százezer forintos pénzbírságra ítélték őket. A szülők ez ellen kétszer is fellebbeztek a bázeli bíróságon, ezt azonban mindkét alkalommal el is utasították. A pár ezután fordult az Emberi Jogok Európai Bíróságához, ahol azonban szintén negatív ítélet született számukra. Strasbourgban kimondták, hogy az államnak joga van ilyen esetben korlátozni a vallásszabadságot, és a gyermeket tornaórára kötelezni.

A kislány migrációs hátterére tekintettel különösen fontos, hogy már fiatal korában beilleszkedjen a társai közé, ehhez pedig az ilyen közös sportolási és szociális tevékenységek elengedhetetlenek. 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.