RETRO RÁDIÓ

Német világbajnok szíve dobog a brazil nagyiban!

Német világbajnok szíve dobog a brazil nagyiban!
SZM
Szerző
SZM
Létrehozva2016. 12. 07. 16:25

Megtalálták azt az asszonyt, akibe a Rióban tragikus körülmények között elhunyt olimpikon és világbajnok szívét ültették be. Az idõs asszony jövõre már futni szeretne...

A 35 éves Stefan Henze kajakos, korábbi világbajnok a német csapat tagja volt a riói olimpián is. Augusztus 16-án adták hírül a lapok, hogy éppen taxival tért vissza a szálláshelyére, amikor a gépkocsi balesetet szenvedett és a benne ülő sportoló az életét vesztette.

Henze már korábban is donorként jegyeztette be magát, és ezt megerősítették a halálhírére Rióba érkező rokonai is.

Az újságírók most találtak rá szűkös riói otthonában arra a

66 éves nagymamára, akiben már a német világbajnok szíve dobog. A néni korábban erős dohányos volt, teljesen tönkrement az érrendszere, a szíve alig működött és már tavaly az év elején feliratkozott a szívátültetésre várakozók listájára.

A férje és a lánya már a halálára készült. “Egész életemben csak dolgoztam” – mondta a nő az AFP riporterének, de most itt van bennem ez az új szív amely dobog. A nagyi a szívátültetés után még maszkot visel, de jövőre szeretne egy futóversenyen részt venni, amelyet a szervet adományozó német sportoló emlékére rendeznek Rióban.

Forrás és kép: Thelocal.de

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.