RETRO RÁDIÓ

Zsúfolt benzinkútnál robbantott az Iszlám Állam! Több tucat halott

Brenner Balázs
Szerző
Brenner Balázs
Létrehozva2016. 11. 25. 13:12

Mintegy száz ember, többségében zarándok halt meg egy teherautóba rejtett pokolgép robbanásában. Az Iszlám Állam magára vállalta a támadást.

Rendőrségi tisztségviselők szerint öt zarándokbusz égett ki a pokolgépes támadás következtében Irakban, egy hillai benzinkútnál. A Russia Today orosz hírtelevízió honlapján közölt fényképeken több kiégett autót és mikrobuszt lehetett látni a teljesen megsemmisült benzinkútnál csütörtökön. Az Iszlám Állam közleményében azt állította, hogy a merényletben mintegy 200-an vesztették életüket.

A Tasnim iráni állami hírügynökség az iszlám köztársaság elsősegélyközpontjának vezetőjére hivatkozva arról számolt be, hogy 24 iráni állampolgár volt a halálos áldozatok közt. A Tasnim hozzáfűzte, hogy a halottak között volt néhány afgán is, akik Iránban éltek.

Bahram Ghaszemi, a teheráni külügyminisztérium szóvivője az IRNA iráni hírügynökségnek nyilatkozva élesen elítélte a merényletet.

Ez a frusztráció jele

- jelentette ki a szóvivő. Közölte, a terroristák azért hajtanak végre ilyen támadásokat, hogy ezzel az utóbbi időben elszenvedett folytonos vereségeiket kompenzálják.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.