RETRO RÁDIÓ

Fallal kerítenek el egy migránstábort Németországban

Fallal kerítenek el egy migránstábort Németországban
WM
Szerző
WM
Létrehozva2016. 11. 08. 04:30

A négy méter magas és száz méter hosszú kõfal a migránsok miatt épül.

A müncheni önkormányzat tervei szerint 2017 év elejétől 160 fiatalkorú migráns költözne be abba a menekültotthonba, amely egy kertvárosi lakónegyed közvetlen közelében épül. Az intézmény mellett lakók azonban ezt már az ötlet megszületése óta ellenzik. Heten úgy döntöttek, hogy jogi útra terelik az ügyet, ezért két és fél évvel ezelőtt feljelentést tettek a rendőrségen.

A hosszas jogi procedúra végül egyezséggel zárult: a menekültotthon felépül, de azt fallal kerítik el az ott lakóktól. Az egyik feljelentő elmondta: 

Nem az intézmény ellen van kifogásunk, hiszen mi is tisztában vagyunk azzal, hogy a városnak valahol el kell helyeznie a migránsokat.

Számukra sokkal inkább az a zaj jelent gondot, ami a 160 fiatalkorú beköltözésével és ott lakásával jár majd. Vannak olyanok is, akik viszont a fallal nem értenek egyet, szerintük az ugyanis kirekesztő, és hátráltatja a fiatalok beilleszkedését a német társadalomba.

Mások szerint pedig félelmet kelthet az országba érkező fiatalokban a négy méter magas, majd’ száz méter hosszú kőfal. A Bildnek elmondták az illetékesek:

"Azért kellett ilyen magas falat építeni, hogy azon ne lehessen átmászni, valamint labdát átrúgni."

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.