RETRO RÁDIÓ

Brutális: felakasztották és kövekkel dobálták a félmeztelen kisfiút

Brutális: felakasztották és kövekkel dobálták a félmeztelen kisfiút
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 11. 03. 05:00

Brutálisan megkínoztak idõsebb iskolások egy hétéves kisfiút. Unatkoztak, a fiú pedig egyedül volt.

A 7 éves kisfiú a tanítás utáni fakultatív foglalkozásra tartott a norvégiai Altában, mikor az erdős területen utolérte néhány idősebb, unatkozó fiú, és azonnal megtámadták a magányos gyereket.

A fiúk először deréktól lefelé levetkőztették a kisfiút, majd lábánál fogva egy fára akasztották, és a fejét, valamint a hátát kövekkel dobálták.

A kisfiú édesapja azt mondta, nemcsak a támadás sokkolta, hanem az is, hogy erről az iskola csak egy rövid sms-ben értesítette. Ebből az is kiderült, hogy a fiúk csak akkor hagyták abba a kínzást, mikor az úton feltűntek a felnőttek. A gyerekek szüleit behívták a tanáraik, hogy elbeszélgessenek a fiúk helytelen magatartásáról.

Az apa szerint ilyen esetben az a minimum, hogy az iskola felhívja a szülőket, és nem egy rövidke üzenetet küld.

"Biztos el voltak foglalva a kávéjukkal, nem tudtak a gyerekekkel foglalkozni"

- jegyezte meg a férfi. Az apa azt is elmondta, hogy szerencsére a kisfia könnyen túltette magát a megpróbáltatásokon, már újra iskolába jár - de úgy látták jobbnak, ha az iskolán kívüli programokra már nem engedik vissza.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.