Létrehozva: 2016.11.20.

Az olaszok belefulladnak a migránsinvázióba

Októberben annyi ember érte el az olasz partokat, mint korábban még soha egy hónap alatt.

Az Európai Határvédelmi Ügynökség (FRONTEX) adatai megdöbbentették egész Olaszországot. Idén októberben 27500 migráns érte el az olasz partokat. Soha korábban nem érkezett egy hónap leforgása alatt ennyi migráns a Földközi-tengeren keresztül. Az adat elrettentő, hiszen  szeptemberben fele ennyi migránst regisztráltak.

Idén eddig 160 ezer illegális bevándorló érkezett Olaszországba, és több mint 20 ezer kiskorú kísérő nélkül kelt át a tengeren – írja a krone.at.

A kérdés az, hogy az olaszok meddig bírják még a nyomást. A %RIPOST% beszámolt róla, hogy az osztrákok és a németek is részben beálltak Orbán Viktor korábbi javaslata mögé, miszerint a tengeri úton keresztül érkezetteket vissza kell szállítani egy észak-afrikai országba, ahol az oda kihelyezett európai hatóságok eldöntik, hogy kaphatnak-e európai menekültstátuszt.

A magyar miniszterelnök ettől azt reméli, hogy kevesebb gazdasági bevándorló indulna útnak, valamint hogy kevesebben is fulladnának vízbe. 

Tovább nőtt a halálos áldozatok száma:

A olasz partiőrség szerdai közlése szerint csak ezen a héten tíz ember fulladt a Földközi-tengerbe, valamint 230 személyt tartanak egyelőre eltűntként számon. 

 

origo.hu

Fényes nappal zaklatott egy nőt egy 10 éves kisfiú és a barátai

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Az ország legborzasztóbb gyilkossága: tucatnyi késszúrással végzett testvéreivel egy férfi

KÜLFÖLD

Tragédia a cirkuszban: családja szeme láttára halt meg a 4 éves kislány

KÜLFÖLD

Harry hiába utazott haza, III. Károly nem akart vele találkozni

KÜLFÖLD

A bébiőrre riadt éjszaka egy édesanya: meghűlt a vér az ereiben attól, amit hallott és rohant át