RETRO RÁDIÓ

Osztálykiránduláson kéjelgett diákjával a házas tanársegéd!

Osztálykiránduláson kéjelgett diákjával a házas tanársegéd!
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2016. 09. 30. 15:05

A vád szerint a 36 éves pedagógus többször is erotikus kalandba keveredett fiatal diákjával. Tettéért most a bíróság elõtt kell felelnie...

A 36 éves tanárnő nem bírt parancsolni vágyának, három hónapon keresztül kéjelgett fiatal tanítványával. Kezdetben még csak erotikus SMS-ekkel próbálta szexre csábítani,

majd egy osztálykiránduláson a tettek mezejére lépett.

A vádak szerint öt szexuális bűncselekményt is elkövetett. Többek között kezével izgatta a meglepett tinit, majd hozzá is dörgölőzött, végül pedig egy másik tanulóra is kivetette hálóját.

Annak ellenére képtelen volt ellenállni a kísértésnek, hogy otthon szerető férje és tündéri gyerekei várták. Ám beteges szenvedélyéért nagy árat fizetett!

Az ügy kitudódott, a perverz pedagógust pedig azonnal felfüggesztették állásából - írta The Sun.

Tárgyalása csütörtökön kezdődött a Leamington Spa-i bíróságon, ám a tanárnő mindössze 10 percig beszélt. Közölte, hogy nem akar hosszabb védőbeszédet mondani, majd visszaült helyére és némán várta a tárgyalás végét.

Az ítélethirdetésig szabadlábon védekezhet.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.