RETRO RÁDIÓ

Lebuktak: Prostiként tartotta fogva áldozatát a kegyetlen magyar pár!

Lebuktak: Prostiként tartotta fogva áldozatát a kegyetlen magyar pár!
Doris
Szerző
Doris
Létrehozva2016. 09. 18. 11:10

Hamis ígéretekkel magukhoz édesgették, majd angliai házukba zárták és borzalmas dolgokra kényszerítették. Csak a szerencsének köszönheti, hogy megmenekült...

Munkát és biztos megélhetést ígért a magyar származású H. Ágnes és O. Milán egy 29 éves angol nőnek, ám a valóságban egészen mást terveztek vele..

Észak-angliai házukba csábították, majd érkezése után arra kényszerítették, hogy prostiként idegen férfiaknak árulja a testét és így járuljon hozzá a családi kasszához. Ki sem tehette a lábát a házból, elszigetelten élt,

és folyamatosan attól rettegett: mikor toppan be az új kuncsaft

Csak a szerencsének köszönheti, hogy végül megmenekült. Egyik nap ugyanis baleset történt a csendes kis utcában, és szirénázó rendőrautók lepték el a környéket. A Bors beszámolója szerint a nő ezt a helyzetet használta ki, bekapcsolta a ház riasztóját, így sikerült felhívnia magára a figyelmet.

A kiérkező rendőrök azonnal őrizetbe vették a magyar párt. A zsaruk szóvivője elmondta, hogy csak idén ötvenháromszor voltak kint azon a környéken járőrözni, de korábban nem vettek észre semmi gyanúsat a magyar pár által lakott ház környékén.

H. Ágnest és O. Milánt emberrablással és „bebörtönzéssel” vádolják, azonban a férfit még nemi erőszak bűntényével is kapcsolatba hozták. Október 6-án állnak bíróság elé, ítélet még karácsony előtt születhet.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.