RETRO RÁDIÓ

Ez a nagymama az ISIS egyik rettegett ellensége

Ez a nagymama az ISIS egyik rettegett ellensége
SZB
Szerző
SZB
Létrehozva2016. 09. 30. 00:35

Lefejezte õket, megfõzte a fejüket, elégette testüket. A háziasszony rajta van az Iszlám Állam iraki halállistáján.

Vahida Mohamed Al-Dzsumaily 2004 óta harcol az iszlám fundamentalisták ellen Irakban. A 39 éves nő férfi családtagjait: férjét, apját, sógorát és három fiútestvérét az ISIS ölte meg. Nem fél a veszélytől, mert szerettei kivégzése után eldöntötte: bármi áron, de véres bosszút áll.

Megfőzi a fejüket

Nem magányos harcos: az iraki Shirqatban 70 fős katonai csoportot irányít. A keménykezű nő -  aki csak egyszerű háziasszonyként beszél magáról - egy interjúban elmondta, ő maga már 18 terroristát ölt meg. Ellenségeit lefejezte, fejüket megfőzte, és elégette testüket.

Én vagyok az ISIS legkeresettebb ellensége. Jobban fenik rám a fogukat, mint a miniszterelnökre

- mondta Vahida Mohamed a brit Daily Mail szerint.

Az asszony rendszeresen kap fenyegetéseket, eddig hat merényletet élt túl, de nem tudják eltántorítani.

Úgy harcolunk, mint egy család"

- mondta. Bár igazi családjából már nem sokan maradtak életben. Két lánya 20 és 22 évesek, mindketten képzett harcosok, és készen is állnak a háborúra, de egyelőre kisgyermekeiket nevelik.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.