
Nagyobb bírságot kell fizetniük, mint az egész magyar egészségügy egyéves költségvetése... Belerokkan-e az óriáscég az Európai Bizottság döntésébe?
Ekkorát még sohasem ütött Brüsszel egyetlen cégen sem! Az amerikai informatikai óriásnak mintegy 13 milliárd eurót kell fizetnie az ír államnak. Ez körülbelül 4 ezer milliárd forint, vagyis több, mint az egész magyar egészségügy egyévnyi költségvetése. Az Apple büntetéséről kedden az Európai Bizottság (EB) döntött.
Hogy miért? Mert alig fizetnek Európában adót.
A döntés oka a sok ír adókedvezmény, ami "tiltott állami támogatásnak" számít. Írország 2003 és 2014 között
illegális adótámogatásokat nyújtott az Apple-nek, így a vállalat éveken keresztül lényegesen kevesebb adót fizetett más cégeknél.
ez a Brüsszel által valaha kiszabott legnagyobb adózási büntetés.
– A cél az, hogy minden egyes cég ott fizessen adót, ahol profitot termel
– mondta Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos. A döntés még nem jogerős, mivel Írország és az Apple is fellebbez. Az írek – akik elvileg óriási összeghez jutnának a döntés révén – azért fellebbeznek, mivel félnek, hogy az egész adópolitikájuk összeomlik.
![]()
Az ügy majd az Európai Unió Bírósága elé kerül, ahol még évekig tartó jogi csatákra lehet számítani.
Kérdés, hogy veszélybe sodorja-e az óriásbüntetés az Apple következő terveit - például az IPhone7 szeptember 7-re tervezett premierjét.
Fenyegetőzik az óriáscég
Az Apple máris fenyegeti az Európai Uniót: közleményük szerint a döntés káros hatással lesz a munkahelyteremtésre és a befektetésekre Európában
. Egy amerikai-európai vita is várható, mert az Egyesült Államok azzal vádolja az Európai Bizottságot, hogy módszeresen amerikai cégeket vesz célba – az európaiak szerint viszont az amerikai óriáscégek rendszeresen megkerülik az európai szabályokat, és szinte adófizetés nélkül folytatják itt sok milliárd dolláros üzleteiket...







