Létrehozva: 2016.08.04.

Megszólalt a NASA: pusztító aszteroida közelít a Föld felé!

A NASA tudósai szerint a Bennu aszteroida veszélyesen megközelíti a Földet. Nem lesz menekvés. Kutatásukkal a kínt és a pusztulást szeretnék megakadályozni.

A Bennu 2135-ben veszélyesen közel ér a Földhöz, és 101 ezer kilométeres óránkénti sebességgel fog repeszteni az űrben. Sőt, az is lehet, hogy a Földnek ütközik.

Dante Lauretta, az Arizonai Egyetem bolygótudományi professzora szerint a Bennu nevű aszteroida 2135 után, de még a XXII. században a Földbe csapódhat.

Hozzátette:

Óriási szenvedést és halált fog magával hozni.

Lauretta a NASA kutatójaként fogja vezetni a projektet, amelynek során felküldik az Osiris-Rex szondát az aszteroidára. A szonda feltérképezi majd az aszteroidát, kőzetmintát vesz róla, és csak ezután fog visszatérni a Földre – írja az Independent.

Az aszteroida méretéről, tömegéről és összetételéről szerzett információk létfontosságúak lehetnek a jövő generációi számára. A szonda 2023-ban fog visszatérni a Földre azokkal a mintákkal, amelyektől az emberiség jövője függhet.

A LINEAR projekt keretében fedezték fel a Bennut 1999. szeptember 11-én. Jelenleg a Földre legveszélyesebb űrobjektum. A kisbolygó mérete megközelítőleg 550 méter, keringési periódusa 14 hónap, és a legújabb számítások szerint 1:1000 eséllyel 2182-ben összeütközik a Földdel.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Mit szólnak a baloldali jogvédők, hogy Magyar Péter kínozta a feleségét?

origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

mandiner.hu

Futótűzként terjed az interneten Kunhalmi Ágnes vicces beszólása

origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

mindmegette.hu

10 tuti húsvéti sütemény, aminek a locsolók is elkérik a receptjét

ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

ripost.hu

Évek óta erre vártak: szuper hír jött Michael Schumacherről

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Brüsszeltől Varsóig: háborús pszichózistól szenved Európa

KÜLFÖLD

Szürreál: migránsok, kommunisták és rendőrök között tört ki tömegverekedés a párizsi repülőtéren

KÜLFÖLD

Szakképesítés nélküli plasztikai sebészt tartóztattak le

KÜLFÖLD

Moszkvai terrortámadás: visszaállíthatják Oroszországban a halálbüntetést?

KÜLFÖLD

Drónok segítségével vadászták le az emberekre támadó szlovák vérmedvét