RETRO RÁDIÓ

Már a pihenés sem szent! Kivégezték őket, mert elaludtak egy értekezleten

Már a pihenés sem szent! Kivégezték őket, mert elaludtak egy értekezleten
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2016. 08. 30. 10:35

Észak-Koreában tényleg bármi megtörténhet! Nem elég, hogy unalmas, még halálra is ítélnek, ha elalszol az értekezleten. Két férfi így került a kivégzõosztag elé.

Most egy korábbi mezőgazdasági miniszternek és az oktatási tárca egyik munkatársának kellett meghalnia, mert

elaludtak egy Kim Dzsong Un vezette értekezleten.

A kivégzést maga az észak-koreai diktátor parancsára hajtották végre augusztusban a főváros, Phenjan egyik katonai akadémiáján.

Az oktatási minisztériumban dolgozó férfi ellen egyébként nem csak az értekezlet közbeni szieszta volt a vád. Persze ezzel hívta fel magára vezetője figyelmét…

Azzal hívta ki Kim haragját, hogy elbóbiskolt egy értekezleten, amelyet az észak-koreai vezető elnökletével tartottak. A helyszínen elfogták, majd az állambiztonsági minisztérium alaposan kifaggatta.

A vizsgálat során más vádpontokban, például korrupció miatt is bűnösnek találták. Ezt követően végezték ki" – írta róla a Dzsungang Ilbo dél-koreai lap.

Kim Dzsong Unra egyébként jellemző az ilyen bosszú. 2011-es hatalomátvétele óta már több katonai és politikai vezetőt is kivégeztetett, köztük saját nagynénje férjét, Dzsang Szong Teket is. Neki azért kellett meghalnia 2013-ban, mert a diktátor úgy gondolta, hogy összeesküdött az államhatalom megdöntésére – írja az MTI.

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.